Foci

2014.10.11. 13:50

Bévárdi Zsombor válogatott, Harsányi Zoltán már felépült

Felcsút - A Puskás Akadémia fiatal tehetsége az orosz U16-os válogatott ellen játszott két mérkőzésen.

Matók János

Zajlik az élet a Puskás Akadémián.

A fiatal tehetség, Bévárdi Zsombor két meccsen játszott az U16-os válogatottban, míg az NB I-es csapat tagja, Harsányi Zoltán sérülése után már jobban van.

„Akadémiánk fiatal tehetségével, Bévárdi Zsomborral a keretben a héten két felkészülési mérkőzést játszott Oroszországgal az U16-os válogatott" – írta a Puskás Akadémia hivatalos honlapja. „A keddi összecsapáson 1:0-ás győzelmet ünnepelhettek a vendégek Budaörsön, míg a csütörtöki visszavágó 1:1-es döntetlennel zárult Telkiben. Akadémistánk az első mérkőzést végigjátszotta, míg a második találkozón kezdőként 65 percet töltött a pályán."

„Két rendkívül hasznos mérkőzésen vagyunk túl, egyrészt, mert folyamatosan épül a közösség és a csapatjáték, másrészt az ilyen meccseken mérhetjük le igazán, hogy ki alkalmas a nemzetközi szinten való helytállásra" – nyilatkozta Mihalecz István szövetségi edző az mlsz.hu-n.

„Szó szerint a vérünket adtuk a Győr elleni sikerért, legalábbis Harsányi Zoltán, aki a legutóbbi bajnokin egy ütközés következtében szenvedett fejsérülést. Játékosunk kötéssel a fején tíz percre ugyan még visszatért a pályára, de végül cserét kért az el nem álló vérzés miatt. Csatárunkat kérdeztük sérülése állapotáról: – Egyszerre ugrottunk a labdáért Lipták Zolival, akinek a könyöke véletlenül felszakította a halántékomat. Az ápolást követően próbáltam folytatni a játékot, de nyomást éreztem a sérülés helyén, így a csapat érdekében cserét kértem a mestertől. Az eset utáni két napban fejfájással küszködtem, de a két nap elteltével már csak azzal kellett törődnöm, hogy edzés közben fel ne szakadjon újra a seb. Nem kellett jelentősebb időt kihagynom, így a Ligakupában pályára is léphettem a Pécs ellen – nyilatkozta a puskasakademia.hu-nak Harsányi Zoltán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!