A magyar széppróza jelentősége

2020.02.12. 18:37

Rendezvényeket szervez a széppróza ünnepére a Vörösmarty Társaság

A Vörösmarty Társaság idén több mint egyhetes programsorozatot szervezett a széppróza napjához kötődve. Vidéki események is vannak.

Bokros Judit

Bobory Zoltán szerint a Vörösmarty Társaságé az ország legjobb széppróza napjához kapcsolódó programkínálata

Fotó: Pesti Tamás

A Magyar széppróza napját 2018 óta tartjuk, Jókai Mór születésének évfordulójához kötődve február 18-án. A Vörösmarty Társaság kezdettől fogva csatlakozott a Magyar Írószövetség kezdeményezéséhez. Idén februárban is több mint egyhetes programsorozattal ünnepelnek, hogy érzékeltessék a magyar széppróza jelentőségét.

Az első rendezvény kedden Elmer István kötetbemutatója volt a fehérvári Öreghegyi Közösségi Házban, a társaság elnöke, Bobory Zoltán vezetésével, a következőre pedig 14-én, pénteken 18 órától kerül sor a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban.

A háromszínű kokárda című zenés irodalmi műsorban P. Maklári Éva, Bobory Zoltán, valamint Cserta Gábor szerepel. Február 18-án, kedden 16.30-tól a fehérvári városházán a társaság Kötéltánc című prózai antológiájából olvasnak föl szerzők.

A záró eseményt ismét vidéken, Csákváron rendezik, a Múzeum Emlékházban. Február 19-én, szerdán 17 órakor P. Maklári Éva, Bobory Zoltán, Cserta Gábor és Lukácsy József lépnek föl a felolvasóesten.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!