Várják a felajánlásokat

2021.11.29. 18:48

Országos adventi pénzadománygyűjtést indított az Ökumenikus Segélyszervezet

A felhívás jelmondata: „Ételt az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak, esélyt az esélyteleneknek!”

Advent első vasárnapján gyertyagyújtással indult az idén 30 éves Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtése – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői Híradójában.

[eadvert]

A felhívás jelmondata: „Ételt az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak, esélyt az esélyteleneknek!”, ennek jegyében várják a felajánlásokat, hogy ne csak karácsonykor, hanem egész évben segíteni tudják a nehézsorsú családokat – hangzott el a műsorban.

Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója elmondta: ez az akció teszi lehetővé, hogy a segélyszervezet egész évben a rászorulók mellett legyen.

„Ez egy ünnepi összefogás, de nagyon is a hétköznapokról szól”

- fogalmazott, kiemelve, hogy az ilyenkor összegyűlő pénzadományokból jut mindegyik intézményükbe, legyen szó családok átmeneti otthonáról, fedélnélkülieket segítő központokról vagy akár a gyermekek felzárkózását segítő programjaikról.

Elmondta: a tavalyi évben 232 millió forint gyűlt össze, amelynek mintegy 5 százalékát használták fel az ünnepi segélyakciókra. Tavaly is volt ételosztás, gyerekek számára rendeztek karácsonyi programokat, tűzifa-segélyprogramokat szerveztek, élelmiszer-segélycsomagokat adtak át, több tízezer családnak tudták szebbé tenni az ünnepét.

Mint mondta, a további adományok a segélyszervezet központjainak egészéves működéséhez járultak hozzá, valamint konkrét fejlesztéseket valósítottak meg. Kiemelte az olaszliszkai gyermekközpont bővítését egy új közösségi térrel, ahol több gyereket tudnak fogadni a fejlesztő foglalkozásokon, továbbá a szolnoki családok átmeneti otthona kertjének megújítását, felszerelését egy játszótérrel.

Hangsúlyozta: ilyenkor újra nulláról indulnak, és az első forintokat, illetve az első hívásokat várják a 1353-as adományvonalra.

Elmondta:

a 1353-as adományvonalon hívásonként, illetve sms-enként 250 forinttal lehet csatlakozni az összefogáshoz, a Szent István-bazilikánál lévő karácsonyi vásárban személyesen is adományozhatnak a támogatók, továbbá online a www.segelyszervezet.hu oldalon is várják az adományokat.

Borítókép: Az Ökumenikus Segélyszervezet (MÖS) által közreadott képen Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, Orbán Viktor miniszterelnök felesége és Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató (b-j) adományokat pakol a segélyszervezet 26. alkalommal meghirdetett adventi pénzadománygyűjtésének indulásáról tartott sajtótájékoztatón a szervezet budapesti székházában 2021. november 28-án.

Fotó: Fekete Dániel/MTI/MÖS

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!