kárfelmérés

2019.02.13. 09:45

Robotokkal vizsgálnák az atomhulladékot Fukushimában

Nyolc évvel az atomerőmű-baleset után most először próbálkoznak ezzel.

A nyolc évvel ezelőtti fukusimai atomkatasztrófa óta első ízben tettek szerdán kísérletet japán szakemberek arra, hogy robotszerkezettel hozzáférjenek az egyik megrongálódott atomreaktor aljában felgyülemlett megolvadt fűtőanyaghoz – közölte a helyi sajtó.

A Majnicsi Simbun című lap beszámolója szerint a műveletet az erőmű második számú reaktorában hajtották végre. A reaktorköpeny alá egy 15 méter hosszú csövet engedtek le, amelynek végén két kar, sugárzásmérő és videokamera van felszerelve. A szerkezettel mintát tudnak venni a megolvadt fűtőanyagból. A 30 centiméter hosszú és 10 centiméter vastag karok két kilogrammnyi súlyt képesek felemelni.

A rendkívül radioaktív anyagot nem fogják a reaktortesten kívülre vinni. A cél csupán az, hogy megvizsgálják az anyag állapotát, és hogy meg lehet-e emelni.

A létesítményt üzemeltető TEPCO energiaipari vállalat a fűtőanyag kiemelését az idei év második felére tervezi. A most szerzett tapasztalat fontos információt szolgáltat majd az egyes és hármas számú reaktorokban végzendő hasonló jellegű munkálatokhoz. TEPCO szerda este számol majd be a kísérlet eredményeiről.

Nyolc évvel ezelőtt, 2011. március 11-én 9-es erősségű földrengés rázta meg Japán északkeleti részét, a földmozgást követő hatalmas szökőár pedig megrongálta a fukusimai atomerőművet. Három reaktorban magolvadás következett be. A fűtőanyag átolvasztotta a reaktor vasbeton nyomástartó edényét, és felgyülemlett az atomreaktor alján. A megsérült reaktorokat hűtik, folyamatosan vizet pumpálnak bele.

A keletkezett károk helyreállítása, a reaktorok leszerelése mintegy negyven évig tart majd.

Az atomkatasztrófa után az erőmű környékről több mint 140 ezer embert kellett biztonságos helyre menekíteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!