Egyéb

2010.06.03. 05:29

A sárga csekkel bosszúság is járhat!

FMH információ - Sokaknak okozhat többletkiadással járó kellemetlenséget a sárga csekk befizetéséhez kapcsolódó új jogszabályváltozás az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület szerint.

Fejér Megyei Hírlap

Május 1-jétől azonban a fizetési megbízás azon a napon teljesül, amikor a pénz a kedvezményezett, például a szolgáltató számláján megjelenik. Eme módosítást törvény és a Magyar Nemzeti Bank rendelete írja elő.

Éppen ezért az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület felhívja a figyelmet, kövessék figyelemmel a számláikon feltüntetett fizetési határidőket, és a lejárat előtt legalább két nappal korábban fizessék be csekkjeiket a postán! (A posta részére a jogszabály ugyanis maximum 2 napot engedélyez a befizetett összeg címzetthez való juttatására.)

A fogyasztóvédők ajánlják, főként az energiaszolgáltatóknak, a vízműveknek, a távközlési társaságoknak, a távhőszolgáltatóknak, hogy kifejezetten fogyasztóbarát megoldás lenne, ha a csekken a befizetés határnapját tüntetnék fel, nem pedig a pénz beérkezésének határidejét.

Egyúttal azt is kérik a szolgáltatóktól, a tájékoztatás után adjanak némi türelmi időt arra, hogy a fogyasztók a változást megszokják, és ne essenek azonnal fizetési késedelembe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!