Dinnyés

2017.08.27. 17:05

Múlt, jelen, jövő összeköti őket

DINNYÉS Idén is sokan érkeztek, több, mint 250-en vettek részt a Velence-tó körül élő, Erdélyből elszármazottak és erdélyi kötődésűek találkozóján.

Szabó Zoltán

Szombat délután öt óra előtt már szép számmal érkeztek az emberek a templomkertben levő Hagyományőrző Központba. Sokan kedves ismerősként üdvözölték egymást, mások kíváncsian tekintgettek körbe, ismerkedtek, beszélgetni kezdtek. Hiszen éppen ez a célja az egésznek, magyarázta Veres Zsuzsa, a találkozó segítője, szervezője. Itt élünk szétszóródva a rohanó világban, és azt sem tudjuk, a másik honnan jött, hol élt azelőtt. Ezért kellenek ezek az összejövetelek - teszi hozzá. A mostani volt amúgy sorrendben a harmadik. Zsuzsa 1986-ban, Sepsiszentgyörgyről jött Magyarországra. Itt ment férjhez, Pákozdon él a család.

Gyerekkora óta barátnője Kurta Judit, a találkozók egyik ötletgazdája, „motorja" és háziasszonya. Ő is Sepsiszentgyörgyről jött, 1987-ben, 6 éve Agárd az otthona. Azt mondja, biztos benne, hogy legalább ezer erdélyi származású, kötődésű család él a Velencei-tó körül. Szeretné őket összehozni, hogy ismerkedjenek, megmutassák magukat egymásnak. Három éve azzal a mottóval szervezi a találkozókat, hogy egy a múltunk, egy a jelenünk, egy a jövőnk. Ez bizony össze kell, hogy tartsa őket.

Idősebbek, fiatalabbak is elmentek a találkozóra Fotó: Koppán Viktor

Voltak, akik annak idején Svédországba mentek, mint Pál István és felesége, 1988-ban, Csíkszeredából. Viszont fiuk itt él Sárkeresztesen, ők pedig 2003-ban vásároltak egy nyaralót Agárdon. Minden találkozón itt voltak.

A templomkertben levő kopjafánál Kurta Judit és Gárdony polgármestere, Tóth István mondott köszöntőt. A polgármester hangsúlyozta: a határon túliak hasznos tagjai lettek az anyaországi közösségnek, a régebben és újonnan jöttek is gazdagítják a várost. A rendezők műsorral is kedveskedtek a közösségnek. Felléptek a Gilice néptánccsoport gyermek táncosai, az Iglice népdalkör, felnőtt táncosok is színpadra léptek, Kozma Ágnes verset mondott, és elfogadta a meghívást Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas énekes.

Egy ilyen alkalomhoz persze finom étel dukál. A töltött káposztába 725 tölteléket készített nyolc asszony, és megsült 102 kürtős kalács. A szervezők azt remélik, jövőre még több kell majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!