Ősi pengék csillantak, tűzzel-vassal boldogítottak

Székesfehérvár - Valami ősi misztikum rejtezik azoknak a pengéknek az élében, melyeket az évezredes hagyományok alapján készítenek. A tűz edzi „őket” gazdáik elmaradhatatlan társává, a tűz adja nekik az évezredekre szóló létet. És bizony a késeknek egyre több „hívője” van Magyarországon is, nem véletlen, hogy a szombaton immár hetedszer megrendezett Tűzzel-Vassal Fesztiválra, a kovácsok, késesek és fegyverművesek nagy seregszemléjére az ország másik feléből is érkeztek késkészítők és késhasználók egyaránt.

Házi Péter

A helyszín ezúttal nem a Zichy-liget volt, hanem az Europa Nostra díjas fehérvári skanzen, így a történelmi miliő jó hátteret adott a már-már középkori vásárt megidéző forgatagnak.
Ezt, a csodálatos környezetet emelte ki megnyitójában Brájer Éva országgyűlési képviselő, a város kulturális bizottságának elnöke is, aki a látogatók figyelmét felhívta a kézművesek egyesületének nemrég átadott épületére: a százötven éves parasztházat kétkezi munkával, városi és pályázati segítséggel varázsolták újjá a kézművesek, akik ősi mesterségek bemutatóival várták a vendégeket. A nap folyamán „tábori körülmények között” készítettek itt el egy ceremóniakést, melyet csak olyan becses alkalmakkor vesznek majd elő, mint amilyen az új kenyér megszegése. A kés pengéjét Lovász Gyula edzette, a bőrözést Rajkai Gábor és Gergácz Csaba készítette, a végső külalak megformálásában pedig Szűcs András és Fazekas Gábor vett részt.

A laikus érdeklődő meg csak kapkodhatta a fejét: az egyik sarkon kovács kalapált, a másikon Tolvaj Mihály segített a gyerekeknek igazi ólomkatonát önteni, s bizony megnyitotta kapuit az ortodox Rác-templom is, melynek csodálatos ikonosztázait csak ritkán láthatja a „köz”.
De térjünk vissza egy pillanatra a gyönyörűen mintázott pengékhez, melyeket készítőik damaszkolt pengének neveztek. Damaszkuszhoz csak annyi a közük, hogy e csodálatos minőségű pengék készítésének technikája Keletről, India, Perzsia területéről származik, s a középkori kések annak idején Damaszkusz városában cseréltek gazdát, aztán onnan érkeztek meg Európába. Az eljárás során a magasabb és alacsonyabb széntartalmú rétegek kovácshegesztése után a tömböt megnyújtják, majd összehajtják. Ezt a műveletet addig ismétlik, amíg a kellő számú réteget el nem érik. Az igazán jó pengék - állítják a szakértők - legalább tizenöt rétegnél kezdődnek. Rénszarvasagancs, tevecsont, zsiráfcsont, vagy éppen kígyófa, ébenfa, sivatagi vasfa, bokote - csak néhány példa arra, miből készülhet e gyönyörű alkotások markolata.

A kések és a bicskák reneszánszukat élik: talán van esély arra, hogy e kézműves hagyomány végérvényesen túléli a nagyipar késeinek villanásait.