Charlie: az élet sokszor elém sodorta a földi örömöket

Charlie-val a sztráda mellett találkoztunk. Már csak ritkán vezet gépkocsit, és Székesfehérvár annyira megváltozott, megszépült, fejlődött, hogy alig ismer rá. Ahova régen könnyen eltalált, az ma kissé bonyolult lenne a számára.

Amikor a Rózsa-liget mellett kiszálltunk az autóból, a Placc étteremig vezető rövid utat hosszú időbe telt megtenni, sokan felismerték az énekest, sokan megszólították. Volt, aki csak köszönni akart neki, más meg autogramot kért tőle. Az étterem teraszán a foglalt asztalon ott volt egy kép a régi időkből, amelyen láthatta a múltat, azt, amikor a jelenlegi étterem helyén lévő park színpadán zenélt a fehérvári társakkal. Később a képet szétszedték, Charlie aláírta, megint összerakták, emlék lesz ebből. Mielőtt megrendeltük az ételt, már beszélgettünk egy sort. Kíváncsi voltam, a világjárt zenész ínyencnek mondja-e magát, és mekkora kanállal ette az életet?

- Ígyenc vagyok, bár sohasem voltam nagyevő. Ha visszagondolok a régvolt esztendőkre, ha nem is akartam, de a mindennapok sokszor elém sodorták az élvezetek, a földi örömök lehetőségét. Az, amit mi csinálunk, nem hétköznapi, a rengeteg utazás, találkozás mind magában hordta a könnyebb, szebb élet pillanatait. Rengeteget utaztam, repülővel, gépkocsival, hajóval, ez mind jó volt, dehát ilyen a munkánk - mondta.

A hosszú utazások során volt néhány kikötő, mely útba ejthető . Emlékszik olyan kikötőre, ahonnan szíve szerint nem ment volna tovább?

- Nem is egyre! Csodálatos emlékeim vannak Norvégiáról. A világ legszebb országának tartom, pedig jártam Hawaiiban, Izlandon, az Arab Emirátusokban, a Szultánságban, Irakban, Amerikában, Japánban stb. stb., de a norvégok voltak a legkedvesebbek. A 80-as években indultam neki a harmadik hosszabb - a leghosszabb - utamnak, s akkor éltem meg, hogy az északi ország a legklasszabb. Az emberek is nagyon közvetlenek, és tíz méterenként lehet találkozni olyan természeti csodákkal, amik láttán az ember rögtön kijelenti, milyen jó lenne itt egy teljes életet leélni. Megfogott a hangulat, bár sokat dolgoztunk. Az esték ugyanolyanok, mint Magyarországon, nincs semmiféle hűvösség az ottaniakban, sőt, a norvégok sokkal jobban tisztelik a minőséget. Ott egy nap alatt Mr. Charlie, megbecsült ember lettem, amíg itthon több mint 20 évet kellett eltöltenem a zenei életben, hogy végre azt mondja valaki, amit teszek, az értékes. A zene és a közönség mindenütt hasonló, de hiába vagyunk mi Kodály népe, Norvégiában sokkal több a jó hallású fiatal, mint nálunk. Napközben sem a hideg kapcsolatok jellemzőek a külföldi emberekre - szinte az egész világban -, így aztán rengeteg ismeretségre, barátra tehettem szert, már rögtön az első találkozások alkalmával. Más szokások, kultúrák, érdekes volt szembesülni mindezzel.

Mielőtt elindultunk volna Charlie életének újabb kikötői felé, megrendeltük az ebédet. A zenész brokkolikrémlevest és steaket kért, jól átsütve, tükörtojással, gombával. Közben mesélte, Székesfehérvárra úgy került, hogy kirúgták a főváros Kölcsey gimnáziumából. Az ok: Gerencsér nevű barátjával - aki mindent tudott a pesti zenekarokról, többekkel haverságban is volt - elmentek a Scampolo-bulira, ahol valaki betörte a zenekar öltözőjének az ablakát, és elvitte onnan az akkor kincsnek és kuriózumnak számító orkánkabátot. A rendőrség felírta azok adatait, akik ott voltak, majd egy hét múlva hívták Charlie-éket az igazgatói irodába, és közölték, a Kölcseybe diák miatt nem jöhet a rendőrség, már be sem kell fejezni a második évet, évzáró vizsgát tehetnek, de keressenek másik iskolát. Charlie a székesfehérvári József Attila Gimnáziumban találta magát, itt is végzett.

- Az állami balettintézet után kerültem a Kölcseybe, majd Székesfehérvárra, itt kollégiumban laktam. A Józsefben rengeteg barátom lett, és mikor megtudták, hogy trombitálok és énekelek, Mikó Petiék mindjárt vittek az iskola zenekarába. Mikóval, Szabóékkal, az idősebb Fejjel és Luival - aki meghalt szegény - játszottunk együtt. Aztán elcsábítottak a Fanta Villa zenekarába. A Hegyi Pali vezette társaság először Dreamers, majd Woodscutters (Favágók) nevet viselte. Később sokszor akartam Hegyivel együtt zenélni, elképesztően tehetséges volt, de inkább megmaradt zseninek zenész helyett. De említhetem B. Szabó Pétert, aki vitorlás pacák volt, most Franciaországban él, ő is zseni volt Palihoz hasonlóan. Bodor Andrissal ma is tartjuk a kapcsolatot telefonon. A szerelmeim közül Kóger Évát említem, Budapesten él, szép családja van.

Fehérvárról messze mentünk a leves után, mégpedig a távoli Afrikába. Kalandvágy vagy kényszer vitte oly messzire az édes anyaföldtől? Azt az embert, akinek a génjeibe bele volt kódolva az áldott művészeti tehetség.

- Isten kezében voltam, vagy nem is tudom, hogy történhetett velem annyi jó, amit átéltem. Csak csináltam a dolgomat egyik napról a másikra. Amikor visszamentem Budapestre, egy évig könyvösszeállítóként dolgoztam, és az ott keresett pénzből vettem meg az első mikrofonomat, mikrofonállványomat. Kitartóan tettem, amit tudtam az Olimpia, a Decca zenekarral, sikeres voltam, de odáig nem jutottunk, hogy lemezt csináljunk. A rádiófelvételünket meg nem játszotta le a Komjáthy. Ma sem értem minek köszönhető, hogy a hetvenes években váratlanul elengedtek Afrikába a komplett zenekarral együtt. Mindegy, mentünk, mert mehettünk, éltük a világunkat, majd hazajöttem, és 5-6 éves General-korszak után 1980-ban 13 évre újra távoztam, Skandináviába, az említett Norvégiába. Ott megtapasztaltam, hogy máshol jobban szerettek, megbecsültek, mint itthon.

Meghozták a második fogást, és amikor Charlie elé tették az óriás (válasz)steaket majdnem felpattant az asztaltól, arcán a menekülés vágyával. Mikor a pincérrel megnyugtattuk, hogy semmi pánik, annyit eszik belőle, amennyi jólesik, visszaült. Most már be nem állt a szája, hol egy falat, hol több mondat váltogatta egymást. Mesélte, hogy 1993-ban hazajött fél évre pihenni, összejött Tátrai Tibusszal a szövegíró, basszusgitáros Kovács Tamás segítségével. Itthon nem tetsző zenékkel találkozott, nem is kívánt ebben részt venni, de Tibusz mutatott neki 30 dalt, Charlie mondta, hogy jó, de az egész egyetlen hatalmas katyvasz. Rendet tettek benne, elindult a Tátrai Band nevű csoda. Húsz éve kezdték, több éve abbahagyták, folytatni fogják, de kell erőt hagynia a szóló albumaira is, mert a saját zenekara is fontos.

- Nagy élmény volt, amikor kimentünk Kelet-Berlinbe. Mi is ott dübörögtünk angol nyelven, mégsem lettünk világhírűek, talán többet kellett volna foglalkoznunk magunk menedzselésével. De ez a hajó már elment, fölösleges erről álmodoznunk. Berlinben ültünk a teraszon, nagy durrogásokat hallottunk, fénycsóvák, robbanások, hú, mekkora diszkó lehet valahol. Jöttek a lelkes németek, és mondták boldogan, the wall is open , leomlott a berlini fal! Mi is örültünk, erre inni is kellett, hiszen tanúi lehettünk a velünk élő történelemnek. Kovács úr, a basszusgitáros - aki mindenkit magázott a zenekarban - mondta, hogy Horváth úr, íme itt a szabadság, ha autót vezet, már akkor is ihat alkoholt, probléma nem lesz, azt csinálunk, amit akarunk . Ez igaz volt - egészen az első rendőrig... A szabadság bajjal is járt, ami a zenét illeti, éléskamrája lettünk a külföldi zenekaroknak, mindenféle szemetet beengedünk, amíg mi alig tudunk eljutni külföldre. Túl sok az előadó, és a számukat tovább növelik mindenféle műsorokkal, jócskán szaporítva az ebből megélni nem tudó, boldogtalanná váló emberek sokaságát.

Túl az ebéden megint kávéztunk. Desszert helyett kicsit szomorkodtunk, Charlie mesélte, hogy egyre többen halnak meg a kortársak, a barátok közül. Mindössze 38 ezer forint a nyugdíja, így dolgoznia kell. Vigyázni kell magára, mert felelősséggel tartozik a családjáért, a szeretett Katikáért, Ákos nevű fiáért. A srácot sokáig tiltották a zenétől, az összes hangszert eldugták előle, de aztán nem volt mese, bár féltették a gyereket, nem álltak az útjába. Most sajnálja, hogy kóborlásai közepette nem tudott eleget együtt lenni vele, nehéz lehetett a srácnak nélküle felnőni, miként az apának sem volt könyű nélkülük. A fiú elvégezte zenei iskoláit, csinált egy szuper lemezt, szuper videót, amit a televíziók nem játszanak, ők tudják, miért. Elmehetett volna a gyerek tehetségkutató műsorokba, de nem akart, annál többre tartja magát, másrészt nehezen fogadná, ha az a zsűritag kritizálná, akinél ő többet tud. De azoknak a fiataloknak, akik értéket akarnak csinálni, nehéz utat kell bejárniuk.

- Nem tudok neki segíteni, legfeljebb anyagiakkal, de azzal sem nagyon. A srácnak nem másolt, hanem saját hangja van, zeneszerzői génekkel megáldva, az új lemezemre írt is három dalt. Vannak jó zenészek, de nincs hol megmutatni magukat, a nagy karaoke versenyre, a Megasztárra meg nem akarnak elmenni.

Az utolsó kérdés: 62 évesen csinált számvetést? Válaszolt, és meghatódott.

- Próbálok csinálni. Őszintén szólva arra soha nem gondoltam, hogy valaha ilyet kell tennem. Mindig azt gondoltam, halál egyszerűen leélem az életemet, ami lesz, az lesz, ami volt, az volt, és szépen, tisztességesen vállalom a sorsomat. De ki gondolta volna, hogy kapok díjakat, Kőbánya díszpolgára leszek, pedig nem vagyok az típus, aki eladja magát. Tettem a dolgomat, fáradtan lefeküdtem aludni, felkeltem, mentem próbálni, dolgozni, igyekeztem tisztességesen elvégezni a munkámat, egyetlen koncertem nem maradt el. A számvetésem? A jó barátok, akik szerencsére sokan vannak, bár haverfelvétel már nincs, csak azt vághatják a szemembe, hogy rám mindig lehetett számítani, ők és a zenésztársak többet jelentenek nekem, mint saját magam. Szeretnék még dolgozni amíg szükség van rám, és amíg az egészségem engedi.

Charlie alighanem először csinálta meg a számvetést, el is érzékenyült. Búcsút vettünk a Placc étteremtől, megköszöntük a sok földi jót. Olyan három órát töltöttünk együtt, ami gazdaggá teheti a mindennapokat.

Mert emberiek.