Az Ercsi kistérség ezentúl Martonvásári kistérségként szerepel

Budapest-Martonvásár-Ercsi - Hatéves vitás helyzet végére tett pontot az Országgyűlés, miután hétfőna többség megszavazta, hogy az Ercsi kistérség ezentúl Martonvásári kistérségként szerepel. A hat településhez csatlakozott Kajászó is, s e közigazgatási egység hivatalos és társulási központja is Martonvásár.

Zsohár Melinda

A közigazgatási és társulási egység így együttesen nem pongyolaság, vagy pontatlanság, hanem az immáron Martonvásári kistérség történetének része. Az MSZP-SZDSZ-kormány idején, 2005-ben alakultak meg országszerte a kistérségek, amelyek központi szerepéért helyenként rivalizáltak a települések. A kormányrendelet előkészítésekor Martonvásár több ízben kérte, hogy tradicionális és földrajzi okokból a település legyen a kistérségi központ, ám Ercsi városa is ragaszkodott e címhez, s mivel Martonvásár akkor még nagyközség volt, kérését elutasították. A vita magvát vetették el ezzel a törvényhozók, hiszen 2003-ban a leendő kistérség települései: Martonvásár, Baracska, Tordas, Gyúró, Ráckeresztúr és Ercsi képviselőtestületei közül az utóbbi kivételével már akkor Martonvásárt jelölték meg jövőbeni központnak. Mégis Ercsi mellett döntött az akkori kormánytöbbség, bár végül afféle duális megoldás született. Az Ercsi kistérség települései Szent László Többcélú Kistérségi Társulás néven léptek szövetségre, s Martonvásárt fogadták el „munkaközpontnak” a közigazgatási Ercsi központ mellett. A társulás elnöke először Orbán András, majd Kiss Gábor, most pedig Szabó Tibor lettek, a mindenkori martonvásári polgármesterek. Időközben Martonvásár is elnyerte a városi rangot, s május elején négy Fejér megyei országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP): Dorkota Lajos, Tessely Zoltán, Törő Gábor és Vargha Tamás egyéni képviselői indítványt nyújtottak be a Parlament elé, amelyben kérik az Ercsi kistérség Martonvásári kistérséggé módosítását. Az indítványhoz csatlakozott Varga Gábor, szintén Fejér megyei képviselő, aki kiegészítésképpen benyújtotta a kajászóiak kérelmét: ők is a Martonvásári kistérséghez kívánnak tartozni.

- A jogállami elvek érvényesültek e döntéssel, hiszen az érintett Ercsi kivételével mindegyik település Martonvásárt javasolta központul már korábban is, több alkalommal - fűzte hozzá az országgyűlési határozathoz Szabó Tibor, Martonvásár polgármestere. - Történeti, földrajzi, gazdasági és közlekedési szempontból is ez az indokolt, s a többség akaratát érvényesíti. Ez nem jelenti azt, hogy Ercsit bármilyen hátrány érné, a társulási tanácsban eddig is demokratikusan döntöttünk a konkrét ügyekben - szögezte le a polgármester. Martonvásáron megújult a polgármesteri hivatal, s az épületben kapott helyet a kistérségi iroda is.

- A demokrácia arcul csapásának érzem ezt az eljárást - adott hangot ellenérzésének Szabó Tamás, Ercsi polgármestere. - Ercsi folyamatosan gesztusokat gyakorolt Martonvásár felé, és minden téren kompromisszumra törekedett, ám az első adandó alkalommal ez feledésbe merült. Az ercsi testületek erőteljesebb érdekérvényesítést vártak tőlem több választási ciklus alatt, én azonban a békés együttműködésre törekedtem - ismétli a polgármester, aki nem titkolja csalódottságát. Számos fórumon megfordult az önkormányzat kérelme, amely Ercsi kistérségi központ léte mellett tört lándzsát, mindhiába.

- A törvényt természetesen be kell tartani, de elgondolkodunk a történteken - teszi hozzá. - Nekünk mindegy, hol vagyunk a „szélső ház”, s megfontoljuk, hogy nem lenne-e érdemes máshová csatlakoznunk. Az Adonyi kistérséghez, esetleg Pest megye valamelyik közeli kistérségéhez - fogalmaz nyíltan. - A jelenlegi döntés szerintem a jövőbeni járási központ szerepéért való küzdelem része volt - zárja véleményét.

 

A parlamenti vitában Horváth András (MSZP) Fejér megyei képviselő sem hozott fel érveket Martonvásár kistérségi központi szerepe ellen, de azt érzékeltette, hogy két szomszédvár küzdött egymással. Talán a "vörös Ercsi és a narancsszínű Martonvásár" mérkőzéseként is értékelték számosan az ügyet, vélte. Tessely Zoltán bicskei polgármester, az egyik előterjesztő az LMP-sek tartózkodását okolta meg. Egyszerre szavaztak Martonvásár és Ercsi, valamint Létavértes és Derecske kistérségi székhelyváltása kapcsán. Az utóbbit kevesebben támogatták a hozzászólások tanúsága szerint, mint a Fejér megyei javaslatot, ezért inkább tartózkodtak a Lehet Más a Politika képviselői, mondta Tessely.

A törvényt megszavazta a képviselők 71,8 százaléka, ellene voksolt: 12 százalék, tartózkodott: 16,2 százalék, a törvényt sürgősséggel kihirdetik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!