2012.03.07. 07:22
Vidi: ma még "csak" a Ligakupa
Székesfehérvár - Ma 16 órakor kezdődik a Sóstói Stadionban a Videoton FC-Diósgyőr Ligakupa mérkőzés, a belépés ingyenes. Vasárnap, a bajnoki találkozón Miskolcon találkoznak a felek.
A szerdai várható időjárás a nézőknek kedvez, belépőjegyet sem kell váltani a Videoton FC és a Diósgyőr közötti Ligakupa találkozóra, új, szurkolóbarát büfék állnak a közönség rendelkezésre, s minden bizonnyal a négy közé jut a fehérvári csapat. Ez ellensúlyozhatja a kora délutáni, a 16 órai kezdést hétköznap. Akik kíváncsiak a találkozóra - remélhetőleg nem csak pár száz szurkoló foglal majd helyet a fedett lelátón -, azok vélhetően nem bánják meg. A tét az elődöntőbe jutás, s ebben a tekintetben a Vidi van előnyben, hiszen a miskolci "odavágón", idegenben is 2-0-ra győzött Torghelle és Nikolics góljával. Ami tény: a szerdai mérkőzés játékvezetője a 28 éves budapesti önkormányzati köztisztviselő, Berke Balázs, akinek asszisztensként Butkai Zsolt és Márton Zsolt segíti a munkáját. Ami szintén biztos a hazai csapat összeállítását illetően: pont a miskolci mérkőzésen komoly vállsérülést szenvedett Polonkai Attila, és az U21-es válogatottal Máltán pályára lépő, s ott combhajlító húzódás miatt a 14. percben lecserélt Gosztonyi András nem állhat Paulo Sousa rendelkezésére. A Vidi vezetőedzője a meccs előtt jelöli majd ki a piros-kékek kezdőcsapatát.
Hogy ki lehet az ellenfél a továbbjutás esetén? A Kecskemét 2-2-ről fogadja az MTK-t, a Kaposvár 0-1-ről a Pápát, amíg a Paks-Debrecen párviadalból a Loki ment tovább.
Közben a fehérváriak már készülnek a vasárnapi bajnokira.