Jégkorong MK - A Dunaújváros megvédte címét

Dunaújváros - A jégkorong Magyar Kupában pénteken este a Dab.Docler a Miskolci Jegesmedvék csapatát fogadta, akárcsak a Mol Ligában. A hazaiak ismét nyertek, a délutáni bronzmérkőzésen pedig a Dab.Docler II. kikapott a fehérvári Sapa Fehérvár AV19-től.

Agárdy Csaba

Két hete a MOL Liga döntőn találkozott a két csapat, amikor a dunaújvárosiak 4-0-ás, összesítésben úgynevezett söpréssel szerezték meg a bajnoki címet. A miskolciak annak ellenére csalódottak voltak az eredmény után, hogy a szakmabeliek egyöntetű véleménye szerint már a fináléba kerülésük is remek fegyvertény volt. A döntő után Egri Istvánnak,  a miskolciak elnökének is keserű volt a szájíze. Most ő is bízik abban, hogy csapata visszavág az Acélbikáknak. 
- Mint minden meccset, ezt is szeretnénk megnyerni. A MOL Liga döntőben nyújtottak alapján erre van is esélyünk. Azonban meg kell tanulnunk a győzelmeket megszerezni. Ebben van hátrányunk a dunaújvárosiakkal szemben. Dunaújvárosban hamarabb kezdték el a magas színvonalú jégkorongot, mint nálunk. Mi elég szerény anyagi körülmények között dolgozunk, ezért jóval kevesebb játékossal rendelkezünk, mint a DAB. Ennek ellenére egy percig sem adjuk föl a küzdelmet. 

Azari Zsolt, a dunaújvárosiak elnöke: - Minden siker fontos, így ez is. A Magyar Kupának nagy sport és a marketing értéke van. Nem foglalkozunk azzal, hogy holnap Feldkirchben Nationalliga meccset kell játszanunk, a mai találkozót meg kell nyernünk. Utána ráérünk a többivel foglalkozni. A fiúk kiélezett helyzetekre vannak felépítve, nekik a sorozatterhelés a megfelelő üzemmód.

A mérkőzés alapján egyik vezetőnek sem kellett csalatkoznia, mert remek, nagyiramú, kemény küzdelmet láthatott a majdnem megtelt Dunaújvárosi Jégcsarnok. Az Acélbikák az első pillanattól kezdve támadóbbak voltak, mint ellenfelük, azonban a Jegesmedvék rendkívül jól megszervezett, agresszív védekezéssel a hazaiak támadásait blokkolták. Viszont az érezhető volt, hogy csak idő kérdése, mikor születik meg az Acélbikák első gólja. Ezt a 17. percben az utóbbi időben csatár erényeket csillogtató Lencsés szerezte meg. Ezután már csak az volt kérdéses, hogy a DAB milyen különbséggel győz. Igaz, hogy csak kétgólos hazai előny volt az utolsó harmad előtt, de utána a Bikák bedarálták a Jegesmedvéket. A Dab.Docler csapata két hét alaptt nemcsak a MOL Ligát, hanem a Magyar Kupát is megnyerte.

Dab.Docler - Miskolci JJSE

5-0 (1-0, 1-0, 3-0)

Dunaújváros, 2500 néző. Vezette: Halassy, Pálkövi, Németh.

DAB: Kiss T. - Velebny, Hüffner (1), Peterdi, Galanisz, Azari, Pozsgai, Hegyi Ádám, Somogyi (1), Mihalik, Vaszjunyin 1, Kiss D. (1), Erdélyi P. 1, Pavuk, Gröschl (1), Szappanos 2 (1), Lencsés 1, Papp V., Hegyi Ádám Zoltán. Edző: Stephan Lundh.

Miskolc: Budai K.  - Chmelo, Svasznek, Saluga, Dubek, Urbán, Budai R., Jarabek, Ritó, Bonar, Nagy, Láda P., Lindgren, Szilágyi, Miskolczi, Rafaj, Mokrai, Orosz, Túróczy, Tóth. Edző: Greg Lindqvist.

Kiállítások: 8, illetve 38 perc.

Fehérváron a bronz

A harmadik helyért:

Dab.Docler II -Sapa Fehérvár AV19 II 1-2 (0-0, 1-0, 0-2)

Dunaújváros, 300 néző. Vezette: Babic, Székely, Gangel.

DAB: Rajna - Acres (1), Tőkési, Strenk, Dancsfalvi, Szabados 1, Ványi, Nagy R., Szepessy B., Szepessy M., Virág, Prakab, Vargyas, Mestyán, Komáromi, Léránt, Muzsik, Gungl, Kis A. Edző: Szakács Ferenc.

Sapa: Bálizs - Varga, Orbán, Németh, Hajós (2), Magosi 2, Farkas, Maklári, Rajz, Tóth, Farkas, Hetényi P., Balogh, Kovács, Reiter, Horváth, Dósa. Edző: Kóger István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!