Elkerülhetetlen a májátültetés Alexandránál

Dunaújváros - A németországi májátültetésre váró Szoták Alexandra már kilenc hónapos, sokat fejlődött, és viszonylag jól van. Rendszeresen vizsgálják az orvosok.

Péter Gyöngyi

Szoták Alexandra immár kilenc hónapos: feláll, kapaszkodva néhány lépést is tesz, sőt, néhány szót beszél!

A németországi Essen egyetemi klinikáját is megjárt, epevezeték-szűkületben szenvedő dunaújvárosi kislány (az ő szüleinek gyűjtöttek pénzt a dunaújvárosiak, hogy az OEP által fizetett útiköltségen kívül a kinttartózkodásukra is jusson valami) hétfőn járt Budapesten, a SOTE I. számú Gyermekklinikáján felülvizsgálaton.

Mint édesapjától, Szoták Gyulától megtudtuk, Alexandra viszonylag jól van.

- Vérvizsgálaton voltunk, a leletek két hét múlva lesznek meg, biztosat akkor tudunk majd - mondta az apa.  - Az orvosi vizsgálat nyomán most még annyit mondhatok, hogy a gyerek korához képest jól fejlődik, és ha nem lennének a betegségéből adódó hasgörcsei, akkor semmi panaszunk nem volna. Sajnos, a májátültetés elkerülhetetlen, de még nem tudjuk, hogy mikor kerülhet rá sor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!