Most dől el, lesz-e bor - a nagy hidegben el is pusztulhatnak a növények

Fejér megye - Ha a rekordnak számító hideg tovább tart, megismétlődhet az a katasztrófa, ami a nyolcvanas években, ismét elfagyhat a szőlőtőkék jelentős része.

Klecska Ernő

A vészharangot először a Varga pincészet előrejelzése kongatta meg. Ahogy lapunknak több megyei szőlősgazda is jelezte, a szokatlanul hideg már most jelentős károkat okoz.  Országosan 25-30 százalékos terméskieséssel a legjobb esetben is számolnunk kell, ami az átlagosnak tartott 350 millió literes éves bortermeléssel számolva 100 millió litert jelent. Ha 200 forintos átlagárral számolunk, a veszteség akár 20 milliárd forintra is rúghat - mutatott rá ma a Biztosítási Szemle.


- Hasonló katasztrófa  legutóbb a nyolcvanas évek közepén volt, amikor az ültetvények közel 45-50 százalékát újra kellett telepíteni. Eddig az észak-dunántúli ültetvények úszták meg a legjobban a hideget, de az ország más részein - főleg Észak-Kelet Magyarországon - nem ilyen szerencsések.  Komoly gond az is, hogy januárban a viszonylag enyhe időjárás miatt a növények mélynyugalmi állapota már véget érhetett, s ilyenkor még érzékenyebbek a hidegre - mondta Tóth Vendel borszakértő.
- Az is igaz, hogy fajtánként változik a növények tűrőképessége - mutat rá RapaliJózsef vegyészmérnök.  Az ezerjó, az irsai olivér, a kadarka, a merlot -15 Celsius-fokig bírja a hideget, utána vége,  -18 fokig a kövidinka és a kékfrankos is elviseli valahogy  a didergést, náluk  a cserszegi fűszeres viseli jobban a fagyot. Ennél lejjebb, -20 fok alatt, ha huzamosabb ideig tart a fagy, nincs mese, a növény akár el is pusztulhat. A gazdák most abban bíznak, hogy éjszakánként befelhősödik az ég, akkor ugyanis -15 fok alá nem nagyon ereszkedik a hőmérő higanyszála.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!