Március 15-próba, "Petőfi-casting" - ünnepi műsor újdonságokkal

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel újra interaktív módon, a közönség bevonásával rendezik meg a március 15-i ünnepi műsort Székesfehérváron.Tavalyhoz képest számos új elemmel bővül a program, február 11-én például „Petőfi-castingot” tartanak a vállalkozó kedvű középiskolások számára - hangzott el programokat beharangozó sajtótájékoztatón pénteken.

feol.hu

Róth Péter alpolgármester elmondta: - Nagyon örülnénk, ha még több fiatalt tudnánk bevonni a közösségi ünneplésbe, hiszen fontos, hogy ismerjék a ’48-as eseményeket, a márciusi ifjak történetét.
Ezután köszönetét fejezte ki Pisch Norbertnek, azt ART Kulturális Egyesület elnökének és Kozáry Ferenc színésznek a nagyszabású programok megszervezéséért és lebonyolításáért.

- Idén számos programelemet áthozunk a tavalyi műsorból, de lesznek újdonságok is - hangsúlyozta Pisch Norbert. Elmondta, hogy ismét lesz lovas bemutató és újra megelevenednek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történelmi helyszínei: a Pilvax kávéház, a Landerer nyomda, Táncsics börtöne és a Nemzeti Múzeum. Az Országalmánál rendezett tömegjelenetben több mint száz fiatal működik közre. Megtartják a József-napi vásárt, amelyen idén még több kézműves vesz részt, és várhatók kézműves foglalkozások, zenés-táncos produkciók a történelmi helyszíneken. Újdonság, hogy a Fejér termék programban résztvevő gazdák és kézművesek is bemutatkoznak, illetve lesz március 15-próba a kisgyerekeknek, akik 15 különböző játékos feladat megoldása után jutalmat kapnak.

Keresik azt a fiatalt, aki a legkiválóbban alakítja a műsorban Petőfi Sándort. Február 11-én, szombaton 9 órától a színház kávézójában „Petőfi-castingot” tartanak, melyre várják a vállalkozó kedvű középiskolás fiúkat. Az alapvető feladaton, azaz a Nemzeti Dal elszavalásán kívül lesznek helyzetgyakorlatok is. A zsűriben Bakonyi Csilla és Kozáry Ferenc színművészek foglalnak helyet, illetve számítanak a közönség részvételére és szavazatára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!