Sopronban nyerhetne ma az Albacomp

Székesfehérvár - Az Albacomp Fehérvár férfikosárlabdázóira nehéz feladata vár: Sopronban kell a ma 18 órakor kezdődő csatán helytállniuk a 15. fordulóban. Nem lesz könnyű este.

Silye Sándor

 Ha a bajnoki tabellát nézzük, akkor nem annyira súlyos a helyzet, mint azt a bevezetőben jeleztük. Mert az albások egy vereséggel az első helyen állnak, amíg a hűség városának az alakulata 5 győzelemmel és 10 vereséggel a 11. pozíciót foglalja el. A nehézséget a hagyomány jelenti, hiszen az Albacomp együttese utoljára a 20032004-es bajnoki szezonban győzött  a határ menti településen. Éppen 6  éve volt hát  okuk örülni híveiknek az ottani csarnokban... Volt olyan esztendő, amikor az utolsó előtti fordulóban az esetleges albás siker az alapszakasz első helyét jelentette volna, ám kikaptak, a 3. helyen végeztek, bár döntősök lettek, és akkor szerezték első bajnoki ezüstérmüket. De persze ez csak történelem, a mérkőzés nem a   história alapján,  a pályán látható történések során dől el.

A Sopron a legutóbbi fordulóban Pakson 82-62-re kapott ki, amíg hazai pályán január 7-én a ZTE ellen 100-67-re győzött. Azon a mérkőzésen a Székesfehérváron korábban próbajátékon járt Rubin volt a mezőny legeredményesebbje 23 ponttal, őt Dontay (206) és a center Egemonye (18) követte. Egemonye és a fehérváriak centere, Chism érdekes csatát vív majd, hiszen előbbi pont utóbbi helyett igazolt Sopronba... A legjobb magyarjuk a válogatott,  nyáron éppen az Albacomp Fehérvár csapatába igyekvő, de meg nem érkező  Molnár András...

- Arra voltunk kíváncsiak, létezik-e soproni átok?

- Nem akarunk azzal foglalkozni mi volt és mi nem. A mérkőzés a lényeges, minél jobban szeretnénk játszani, és ennek eredményeként meg nyerni. Mert minél jobban játszunk, annál több esélyünk van a sikerre. Amennyire lehetett felkészültünk. A Sopron eddig nem szerepelt kiválóan, de ennek ellenére erős a csapatuk. Fontosak a párharcok is, de még fontosabb a csapat egysége... - mondta Braniszlav Dzunics szakvezető.

 - Mi az, hogy átok? Egy olyan meccsre utazunk, amelyet meg akarunk nyerni! - vélte Hendlein Roland.

- Hallottam erről a sorozatról, de ez ma véget ér... - jelentette ki a pontgyáros Muhamad El-Amin.   

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!