A nép nyelvén szóljanak! - Közös fórumot tartott a kisvárosban az MSZP és a Szolidaritás

Mór - Néhány szék maradt csak üresen a zeneiskola nagytermében azon a hétfői fórumon, amelyet a szocialista párt helyi szervezete rendezett Gúr Nándor és Árok Kornél részvételével.

B. Kiss László


A gazdasági miniszter által még decemberben is két százalékos gazdasági növekedés valójában nulla százalék körül van, ugyanakkor a Fidesz kormányzás alatt 11 új adónemet vezettek be. A 16 százalékos, egykulcsos személyi jövedelemadó a magas jövedelműeknek kedvez, az új munkatörvénykönyve parlamenti vitája során pedig hiába nyújtottak be több száz módosító indítványt - mondta el Gúr Nándor, az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának elnöke, azon a hétfői móri fórumon, amelyet az MSZP helyi szervezete rendezett, és amelynek másik meghívott vendége Árok Kornél, a Szolidaritás mozgalom  társelnöke volt. Az októberben megalakult, a hétfői alkalmat tagtoborzásra is felhasználó  civil szervezet vezetője elmondta: az általuk kezdeményezett demokratikus kerekasztal abban különbözik a '80-as végitől, hogy abban  nem foglalnak helyet a  kormány képviselői, pedig szívesen beszélne velük a hatalom átadásáról...  Árok Kornél hangsúlyozta: a kormány leváltására csak a minél szélesebb körű összefogás adhat esélyt, amit felülírhatnak az LMP-vel kapcsolatos  hétvégi események. A parlamentben a jelenlegi ellenzéknek is kétharmados többséget kell szereznie, hogy visszaállíthassa a demokratikus intézmények  rendszerét.  A fórumon a hallgatóság soraiból is többen felszólaltak. - Az ellenzéki politikusoknak a nép nyelvén kell beszélni: a népet nem az alkotmány és  a médiatörvény érdekli, hanem az, hogy a hétvégi bevásárláshoz már a tízezres is kevés - mondta  egy férfi.  Egy  hölgy pedig keményebb fellépést szorgalmazott az ellenzék részéről.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!