2011.11.28. 09:35
Fejér megyében működne a macigyártó manufaktúra
Schmitt Pállal találkozott, s egyeztetett minap egy fontos ügyről Kárász Róbert tévés műsorvezető, aki a "Fogadj örökbe egy macit" jótékonysági kezdeményezés kapcsán kereste fel a köztársasági elnököt.
A kampány célja, hogy ötven ismert ember plüssmackójának felajánlásával járuljon hozzá ahhoz a kiállításhoz, majd árveréshez, amelynek bevételéből egy önálló manufaktúrát hoznának létre. A kampány a Tordasi Értelmi Fogyatékosok Otthonát támogatja, így velük együtt alakítják ki azt a műhelyt, ahol az otthon sérült lakói - egyelőre csak - macikat készítenének. Ezeket Budapesten, egy belvárosi boltban értékesítenék, ahol szintén sérült embereknek teremtenének újabb munkahelyet. A bolt bevételét a fogyatékkal élők még nagyobb arányú foglalkoztatottságának elősegítésére fordítanák, amelyet az erre a célra létrehozott "Fogadj örökbe egy macit" alapítvány finanszírozna.
A kezdeményezéshez számos politikus, üzletember és művész adta a nevét és maciját. Kárász Róbert minap a Sándor-palotába látogatott, ahol Schmitt Pál köztársasági elnököt is tájékoztatta a jótékonysági akciójáról.
- Nagy megtiszteltetés, hogy a köztársasági elnök úr fogadott a rezidenciáján. Részletesen beszámoltam neki a kampány részleteiről. Azt mondta, hogy sajnos az ő gyermekkori macija már nincs meg, de nagy szeretettel nyújtott át egy ennél számára még fontosabb ereklyét: az olimpiai aranyérmes férfi vízilabda válogatott Athénban dedikált vízilabdáját, amelyet felajánlott az árverésre. Elnök úr hangsúlyozta, hogy számára is fontos ügyet karoltam fel, így örömmel segíti kampányomat - mesélt a találkozó részleteiről Kárász Róbert.
Kárász Róbert megígérte, amint elkészül a manufaktúra első saját készítésű macija, azt személyesen hozza majd el a Sándor-palotába.
- Schmitt Pál azt mondta, ezt csak akkor fogadhatja el, ha megvásárolhatja azt. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ő is felkarolta a kezdeményezést. Bízom benne, hogy eredményes lesz a kampány és sikerül felhívnom a figyelmet a fogyatékkal élők foglalkoztatásának fontosságára - mondta a tv2-es műsorvezető.