Évezredes titok: kiket rejt a csontkamra?

Minap közöltük Réthelyi Miklós miniszter (Nemzeti Erőforrás Minisztérium) levelének  lényegét, aki a Székesfehérváron eltemetett királyi csontmaradványokkal kapcsolatban a III. Béla Lovagrend korábbi megkeresésére  válaszolt.  (A csontok azonosítását szorgalmazó írás  eredetileg Erdő Péter bíboros, Schmitt Pál köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök részére  készült.)  Réthelyi, akihez a köztársasági elnök hivatala továbbította a kérdést, ezt írta:
 "A csontok azonosítása, amint az Önök előtt is bizonyára ismert, nagy körültekintést igénylő és multidiszciplináris feladat, az eredmények nehezen láthatóak előre. Mindazonáltal örömmel adhatok tájékoztatást arról, hogy a szóban forgó csontmaradványok azonosítása céljából a közelmúltban az Országos Onkológiai Intézet tudományos és műszeres bázisán létrejött egy magas színvonalú kutatócsoport, amelyben minden érdekelt tudományos szakterület képviselteti magát. Azt reméljük, hogy a kutatócsoport munkájának eredményeként, a ma rendelkezésre álló legfejlettebb technika segítségével belátható időn belül valamennyi érdekelt megelégedésére megalapozott ismeretekhez juthatunk a Szűz Mária prépostsági templom területén előkerült csontleletekkel kapcsolatban. Ez értelemszerűen minden további erre vonatkozó döntés előfeltétele."

 
Valóban azonosíthatják a királyi maradványokat?
- Ez porhintés - tömören így kommentálta a levél tartalmát Fülöp Gyula régész, aki hosszú évekig múzeumigazgatóként és kuratóriumi alelnökként kísérte figyelemmel a Nemzeti Emlékhely sorsát.  Emlékeztetett rá: ő igen sok  hasonló tartalmú levelet kapott politikusoktól, az érdemi előrelépés pedig mindig elmaradt. Szerinte minden fogadkozás ellenére még mindig nem nemzeti ügy a székesfehérvári romterület sorsa. A lehetséges újabb tudományos eredményekről, a beharangozott vizsgálatokról azt mondta: amit ma a csontmaradványokról tudhatunk, az mind ott van Éry Kingának és kutatócsoportjának könyvében. 

A székesfehérvári királyi bazilika embertani leletei 1848-2002 címmel Éry Kinga antropológus szerkesztésével kötet összegezte meglévő ismereteinket. Monumentális  az 575 oldalas munka, amelynek első része az embertani vizsgálatokat tartalmazza, amiket Éry Kinga, Marcsik Antónia, Nemeskéri János és Szalai Ferenc végzett el. A második fejezetben fogászattal, radiológiával, nyomelemekkel, vércsoportokkal kapcsolatos összegzések olvashatóak hazai és külföldi kutatóktól. A  harmadik rész a dokumentáció.  A vizsgált emberi vázmaradványok 1848 és 2002 között kerültek felszínre. Az oldalkápolnákból és a toronyból 167, a templom körüli földsírokból összesen 935 vázat vizsgáltak, ráadásul a dúlások és bolygatások miatt ezek sokszor töredékesek voltak, vagy összekeveredtek. Éry Kingának és munkatársainak így mintegy 47 ezer csonttal kellett dolgozniuk. Valóban ismét nekilátna e hatalmas munkának egy másik kutatócsoport? Amelynek lehet  esélye a többre, a sokkal pontosabbra?
 
Az egyetlen azonosított királyi temetkezés III. Béla és felesége, Antiochiai Anna sírja, ezt máig elfogadta a történettudomány. Nézzük, miért okoz gondot a további  azonosítás a korszerű DNS-meghatározás  ellenére? 
Technológiai értelemben a szakma felkészült egy  ilyen kérdés megválaszolására,  de nagyon könnyen félreviheti a munkát az, ha olyan feltételrendszerből indul ki, amelynek az adott pontjai nem hitelesek. Márpedig ez a helyzet.  Az Árpád-ház tekintetében apai vizsgálati ágra van szükség, azaz az apai tulajdonságokat jellemző Y kromoszómának a változatait kell vizsgálni első körben. Az antropológiának kell előkészítenie a mintákat, amelyeket genetikai módszerrel hasonlítani kellene. Azért lehet ezt szűk körben megtenni, mert a direkt rokonsági kapcsolat megállapítása testi kromoszómákon lévő genetikai jellegzetességek alapján történik. Az ezen jellegzetességeket hordozó kromoszómák azonban generációkként párosodnak és kicserélődnek, tehát egy idő után követhetetlen lesz a vonal. A bazilikában eltemetett 15 király és 20 királyi családtag közül tehát csupán III. Béla és felesége, Anna sírját azonosították, az ő  nyugvóhelyüket  találták meg háborítatlanul.

Miután nem tudták a többi  földi maradvány hovatartozását megállapítani, 1938 nyarán nyolcvanhárom ládában visszatemették azokat, és a feltételezett királyi csontokat tartalmazó tizenhét ládát középre tették. Évtizedekkel később derült csak ki, hogy a magas talajvíz és a nem megfelelő csomagolás következtében  sérülések érték a csontokat, s ez a körülmény is akadályozta azt, hogy az eltemetett személyek maradványait  megbízhatóan azonosíthassák az antropológusok.  
A székesfehérvári osszáriumban, magyarul csontkamrában  jelenleg 216 ládában sok száz csontmaradványt őriznek. A legoptimistább feltételezések szerint ezek közül  talán három királyunk csontjait lenne még esély keresni: Nagy Lajosét, Károly Róbertét és Habsburg Albertét. A DNS-minták kinyerése, összehasonlítása és az azonosítás azonban (ha ez az említett nehézségek ellenére sikerülne is), hatalmas összeget emésztene fel. Egy kétséges eredményeket ígérő kutatásra pedig aligha áldoznak ma komoly pénzt - ezt mondatja velünk  a realitás  azzal együtt, hogy tiszteljük  Töpler László és a Lovagrend  erőfeszítéseit és optimizmusát.