Egy közalapítványi iskolát fosztottak ki

Május utolsó napjára virradóra ismeretlenek jártak egy közalapítványi iskola épületében Polgárdiban. A tettesek háztartási gépektől kezdve számtalan egyéb használati tárgyat vittek el.

feol.hu

A helyi rendőrőrs nyomozói június 15-én elfogták a feltételezett tetteseket. Később kiderült, a kőszárhegyi férfi és nő,  nem csak az iskolai betörésben sáros

Május 31-ére virradóra betörést jeleztek egy közalapítványi iskolaépületből a rendőrség ügyeletére. A tettesek mosógépet, tűzhelyet, létrát, dvd lejátszót, monitort, de ezen kívül számtalan egyéb használati tárgyat vittek el. A lopási kárt közel háromszáz ezer forintra becsülte a sértett iskola képviselője. A nyomok egy kőszárhegyi férfi és annak élettársához vezettek. A polgárdi nyomozók június 15-én tartottak házkutatást, ennek eredményeként előkerült jó néhány tárgy az iskolabetörésből. Ezt követően további házkutatást tartottak a nő lakásán. A nyomozók a nő telkén megtalálták azt a lemezkonténert, amit ismeretlen tettesek vittek el a benne lévő műtrágyával, szőlőkarókkal, vizes kannákkal együtt, még két éve egy bekerítetlen telekről. De találtak egy szintén bűncselekményből származó másik konténert is. A konténereket felnyitva a nyomozók megtaláltak egy feltehetően az iskola betörésből származó alumínium létrát és egy kapálógépet is, amelynek a tulajdonosát még keresik.

A pár 31 éves férfi tagja tett vallomást, abban tagadta a bűncselekmény elkövetését. Élettársa nem kívánt vallomást tenni. A rendőrség a két személy ellen – bűnügyi őrizetbe vételük mellett – tovább folytatja az eljárást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!