Bóbita, Bóbita lájkol - meg lehet még szerettetni a verseket a fiatalokkal?

Mára túl vagyunk a 82. Ünnepi Könyvhét és 10. Gyermekkönyvnapok főbb helyi és országos rendezvényein, de kapcsolódó programok még több helyen vannak a héten. A szervezők igyekeztek Fehérváron is kedvezni a fiataloknak, a gyerekeknek, és az író-olvasó találkozók mellett koncerteket, egyéb foglalkozásokat kínáltak. Szükség is van ilyenekre, hiszen aki egyébként ritkábban vesz a kezébe könyvet, vagy nem kifejezetten barátja olyan műfajoknak, mint a vers, ezeken a programokon talán jobban kedvet kap az olvasáshoz, és felfedez magának addig mellőzött műfajokat, szerzőket. Akár  azért, mert  megtetszik neki egy  megzenésített költemény, akár azért, mert olyan emberekkel találkozik, akik miatt érdekelni kezdik a könyvek. Az iskolák, a pedagógusok igyekeznek még élőbbé tenni a kapcsolatot a diákok és az írott szöveg között. Ezért szervezett például a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola versírópályázatot gyermekeknek.  

A pályázat zsűrijében jó nevű irodalmárok, Finy Petra, Szabó T. Anna  és Lackfi János  foglaltak helyet. Finy Petra nem csak gyerekkönyveket ír, de gyakorló anyuka: két és fél, illetve ötévesek a gyerekei. - Több kiadóval is kapcsolatban állok, így szinte azonnal értesülök a színvonalas újdonságokról. Na és a könyvhét is jó alkalmat szolgáltatott arra, hogy bevásároljak  - mondja, amikor azt kérdezem, mit szokott olvasni a gyerekeinek. - Tény  - ismeri el  -, hogy a mai gyerekek az SMS-ezés, a chatelés hatására a rövidebb szövegekhez vonzódnak.  Hiába, változott a világ, pörgősebb lett a ritmus. Ettől azonban még nem feltétlenül idegen tőlük az olvasás, az irodalom - állítja a fiatal írónő. - Csak olyan figurák, olyan karakterek kellenek, amelyek nem idegenek tőlük.
- Amikor elmegyek egy író-olvasó találkozóra, a mondandómat egy, a facebookról vett verssel  kezdem, amelynek az első sora így szól: "Bóbita, Bóbita  lájkol".  Hadd lássák a gyerekek, hogy az írók se mind elvarázsolt emberek - meséli Finy Petra. Az írónő szerint nagyon jó kortárs művek születnek, okafogyottá vált a sóhajtozás, hogy nincsen már jó ifjúsági irodalom. Felnőtt ugyanis közben a szerzők egy új generációja - mondja.
Ha bemegyek Fehérváron egy könyváruházba, akkor ifjúsági, illetve gyermekönyvek címén nagyon elegyes, jobbára megkérdőjelezhető színvonalú könyveket árulnak - vetem közbe.
- Pesten jobb a helyzet: nem egy olyan könyvüzlet van, amely csak és kizárólag minőségi olvasmányt kínál - hangzik a válasz. A beszélgetésbe ezen a ponton kapcsolódik be Kalincsákné Molnár Zsuzsa gyermekkönyvtáros, a fehérvári városi könyvtár Sziget utcai fiókbibliotékájának megbízott vezetője.  - A könyvtár nem csak könnyvel látja el az olvasót, de számos módját tudja ma már annak, hogy magához az olvasáshoz is kedvet csináljon  -  hangsúlyozza. Az alsósokat még könnyű megfogni: a gyerekek és a nyugdíjasok alkotják a könyvtár törzsközönségét. A kisgyerek, akit sikerült becsalogatni az író-olvasó találkozóra, a versmondó versenyre, vagy a népmese napjára, amikor középiskolások dramatizálnak egy mesét, legközelebb, amikor jön, a szülőjét is kézen fogja. Nem egyszer fordul elő ilyen - mondja a könyvtáros. Ugyanakkor az is tény, hogy hatodik, hetedik osztály után eltűnnek a könyvtárból a gyerekek: a középiskolások, főiskolások leginkább már csak a kötelező olvasmányokért, a szakirodalomért térnek be ismét. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy már nem szeretnek olvasni - teszi hozzá a könyvtáros. Egyszerűen csak olyan mértékben megszaporodnak a teendőik, hogy a könyvre már nem jut idejük. Ebben is kezdenek hasonlítani a felnőttekre...
A fehérvári gyerekköltészeti verseny eredményhirdetését kedden a Teleki Blanka gimnáziumban tartották. A versenyre több mint hatvan, legfeljebb 12 éves kisgyerek nevezett tizenegy iskolából. Az első díjat Cseh Viktor,  a második díjat Czompó Cintia nyerte, a harmadik helyen pedig Szörfi Menta alkotása végzett. 

Legyenek olvasó családok!

Személyes élménnyé kell tenni a szöveget, a verset - véli a több korosztály körében népszerű költő, író, műfordító, Lackfi János.

Lackfi János számos kötet szerzője, egyetemen tanít, honlapján szinte napi kapcsolatban van olvasóival, rajongóival, és Fehérváron is gyakori vendég, rendszeresen zsűrizi a diákok pályázatokra írt műveit. Neki aztán igazi, élő kapcsolata van az irodalommal és az ifjú olvasóközönséggel is. A véleménye  a versek,  az olvasás megszerettetésének kapcsán az, hogy a közoktatás nem szerencsésen  áll hozzá  e kérdéskörhöz. Például  a kötelező olvasmányok, memoriterek átadásának mikéntjén kellene változtatni, fel lehetne vonultatni a bennük rejlő változatosságot, gazdagságot, lehetőséget.
- Nem vagyok híve a "szövegfetisizmusnak", tehát annak, hogy úgy tekintsünk a versre, mint egy szent szoborra, merev emléktáblára. Igenis fontos lenne, hogy a gyerekek merjenek hozzányúlni egy-egy költeményhez, írhassák át úgy, ahogy az nekik tetszik, aktualizálják, tegyék személyes élménnyé az írást. Mert azt is csinálta valaki, egy indulat, érzelem ábrázolására, ami minden gyerekben ugyanúgy megvan. Így lehetne jobban megismertetni, megszerettetni az eredeti művet. A Vörös Istvánnal írt Apám kakasa című kötetünk erre példa, klasszikus gyerekversek átiratait tartalmazza. A kötelező olvasmányok rövidítését sem ellenzem, mert e változatok által ugyancsak el lehet jutni az alapműhöz, miután kedvet kapott hozzá az olvasó. A  könyvek szeretete pedig valóban múlik azon is, lát-e az ember maga körül példát. Az volna jó, ha  minél több olvasó család lenne - mondja az ötgyermekes író.

Szerintem...

Az egyik lányom kiskorában nem szeretett olvasni. Még a Vuk is kínszenvedés volt a számára, a nyár kevésnek bizonyult, hogy végigolvassa.  Eltelt egy év, a következő vakációt ismét a könyvtárban kezdtük. A nővére hamar választott magának több olvasmányt, ő azonban anélkül böngészte a könyvek gerincét, hogy egyet is leemelt  volna a polcról. Vártam rá, nem türelmetlenkedtem, de megérte, mert egyszercsak egy kötettel a kezében tűnt elő.
Sikerült választanod? Megnézhetem? - kérdeztem lelkesen.
A kislány, aki nem szeretett olvasni. Ez volt a címe a könyvnek, amit a kislányom, aki nem szeretett olvasni, a nyárra kikölcsönzött...
A másik történetet egy  tehetséges, sokoldalú gimnazistától hallottam. Ő mesélte, hogy gyerekkorában nagyon megutáltatta vele a Bambi az olvasást. Mi volt a baj az őzgidával? - értetlenkedtem. Hát az, hogy kényszerítettek rá,  hogy végigolvassam. Ráadásul, hangosan - hangzott a felelet. Minden jó, ha a vége jó: a  gimnazista, amióta elolvasott egy Harry Pottert,  falja a könyveket, a kislányomhoz  pedig múlt nyáron szólni sem  lehetett:  állandóan olvasott...

B. Kiss László