Koplalás és fagyási sérülések - 49 évesen jutott fel a hegycsúcsra Gál László

- Eredetileg úgy terveztük, hogy Erőss Zsolt Horváth Tibivel, én pedig Mécs Lacival alkotunk egy-egy párt a csúcstámadáskor. Laci ugyanis tapasztaltabb és koránál fogva is jobb kondícióban van hozzám képest. Aztán végül úgy alakult, hogy a csúcsra csak Zsoltnak és nekem sikerült feljutnunk. Tibi és Laci nagyon kimerült, így inkább visszafordultak - mondta a világ negyedik legmagasabb csúcsát, a Lhoce-t megmászó Gál László, akit az ötezer méteren fekvő Namche Bazaar nevű nepáli faluban értünk el az internet segítségével.
- Amikor felértem a 8516 méteres csúcsra, elsősorban nem eufórikus élmény volt, sokkal inkább azon gondolkoztam, miként bírom majd a lefelé vezető utat. Ráadásul Zsoltot hiába vártam, ő csak órákkal később ért fel, amikor én már visszajutottam a halálzónában lévő IV-es táborba. A legnehezebb azonban az onnan  az alaptáborba vezető út volt, a végére tényleg nagyon kikészültem. Ilyen magasságban az ember sem enni, sem inni nem kíván, a csúcson alig tudtam két-három kekszet magamba tuszkolni. Gyakorlatilag négy nap teljes koplalást és oxigénhiányt kell túlélnie annak, aki erre adja a fejét - foglalta össze az elmúlt napok történéseit Gál Laci, aki a hegyen töltötte be a 49. születésnapját.
- Nem vagyok már hegymászókorban, egy ilyen teljesítmény után hosszú időre van szükségem, hogy regenerálódjak. A mászás közben valahol elvesztettem a legjobb kesztyűmet, a tartalék pár viszont nem volt igazán jó, emiatt az ujjaimon némi fagyási jelek mutatkoznak, nehezemre esik akár a cipőfűző bekötése, de egy konzerv kinyitása is. Az orvosok szerint szerencsére nem lesznek maradandó sérülések ezek - mondta Laci, aki alig hét évvel ezelőtt, a Székesfehérvári Hegymászó Sportklubban ismerkedett meg a hegyekkel, a mászás szépségeivel, aztán 2008-ban feljutott a 7134 méteres Lenin-csúcsra, tavaly pedig már Erőss Zsoltékkal vett részt a Cho Oyu megmászására szervezett expedícióban.
A magyar expedíció - amely várhatóan június 2-án ér haza  - egyébként általános elismerést vívott ki a hegyen tartózkodó más csapatok körében, ugyanis oxigénpalack nélkül vállalták a csúcstámadást.