Júniusban választanak polgármestert Felcsúton

Felcsút - Június 19-én tartanak időközi választást a községben, mivel a polgármester tisztségét összeférhetetlenség miatt megszüntette a testület. Az ajánlószelvényeket és az értesítőket megkapták a választásra jogosultak.

Zsohár Melinda

- Ugyanolyan feltételekkel és szabályokkal történik az időközi polgármester-választás, mint a soron következő helyhatósági voksolás – mondta el Petrin László, Felcsút jegyzője. Az időpont ugyan egy héttel korábbra is kitűzhető lett volna, de nem akarták Pünkösdre időzíteni az eseményt, hangzott az indoklás.

Amint lapunkban többször megírtuk, Varga György felcsúti polgármester harmadik ciklusában nyerte el a felcsúti választók többségének bizalmát, ám összeférhetetlenség miatt a testület megszüntette megbízatását. Varga Györgynek köztartozása volt, amely a törvény decemberi módosítása következtében összeférhetetlen a polgármesterséggel. A község vezetői teendőit Mészáros László alpolgármester látja el, teljes jogkörrel.

A jegyző beszámolt róla, hogy a felcsúti önkormányzatnál jelenleg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálatot folytat, a képviselő-testület kérésére. Mivel a képviselők többsége kicserélődött az őszi választások alkalmával, valamint új a jegyző személye és a hivatal költségvetési és adó-ügyintézője, így találták biztonságosnak, hogy „tiszta kép” legyen, indokolta Petrin László a döntést. - 2006-ban már volt ÁSZ-vizsgálat a felcsúti polgármesteri hivatalban, amelyről azonban nem volt tudomása a jelenlegi képviselőknek. A vizsgálatról megküldött jelentést nem tárgyalta a testület, s a jelzett hiányosságok kijavításáról sem készült intézkedési terv - számolt be az előzményekről a jegyző. Hozzátette: ha hivatalában lenne Varga György polgármester és az időközben szintén eltávozott jegyző, e mulasztásukért fegyelmi eljárást kellene indítani ellenük.

A választási kampány április 4-étől kezdetét vette, a szórólapok, plakátok tartalma nem bejelentésköteles, mint kampányon kívül egyébként. Felcsút 1836 lakosából 1449-en jogosultak választásra, két szavazókörben adhatják le voksaikat június 19-én. A polgármester-jelöltséghez az összes választó három százalékának ajánlószelvénye szükséges, Felcsúton legkevesebb 43 darab.

Lapunk értesülése szerint a helyi Fidesz-KDNP Mészáros Lőrincet indítja polgármester-jelöltként, amit a jelenleg is önkormányzati képviselő megerősített. A faluban többek úgy tudják, Varga György szintén megméreti magát, ám mivel nem tudtuk elérni a leváltott polgármestert, a hírt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudjuk. A jelöltállítás hivatalosan május 20-án 16 órakor zárul le, ekkor veszik nyilvántartásba a személyesen megjelenő és kopogtatócéduláikat leadó személyeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!