Táborállás: lesz pénz a munkára

Dunaújváros - Kétszázkilencven millió forintot ítélt oda a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a táborállási löszpart rekonstrukciójának első ütemére jelentették be a városházán.

Szigeti Sándor

A városüzemeltetési és  főépítészeti igazgatóság vezetője elmondta: a Nemzeti  Fejlesztési Ügynökségtől az  önkormányzat kedden kapta  meg a hivatalos értesítést:
- A löszpart rehabilitációjának  első ütemére 289 millió 778 ezer forintot nyert el a város.  Ez csak egymillió  forinttal marad el az igényelt összegtől. A közbeszerzési  eljárás kiírásának előkészítése már meg is kezdődött.  Ha minden a tervek szerint alakul, nyár  közepén megkezdődhet a  kivitelezés - tájékoztatta  a sajtó megjelent képviselőit kedden a városházán  Szendrődi Tibor.
Tíz tulajdonostól  nincs még meg a hozzájárulás a védekezési munkákhoz szükséges terület-kisajátításokról. A pótlásra  április 15-éig kapott haladékot a város. Ha  nem lesz megegyezés, ezek az  ingatlanok kimaradhatnak a  beruházásból.  A közigazgatási hivatal vizsgálja, törvényes volt-e az építkezési engedélyek kiadása  a táborállási löszpartra. A vizsgálat eredménye   májusra várható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!