A megszentelt barka védelmező hiedelmei

Az ünneplő tömeg a szamárháton érkező Krisztust az útra hintett faágakkal és hangos üdvözléssel tisztelte meg. Ennek nyomán került a vallási szertartásokba a pálmaág, amely a királyok és győztesek jele volt. Európa mérsékeltebb éghajlatú tájain ezt barkával helyettesítették.

Mind a református, mind pedig a katolikus megyei lakosság jeles ünnepként tartotta, tartja  számon ezt a napot. A múlt században körmenetben, énekszóval kerülték meg a templomot, majd barkaágakat szenteltek a papok.
Az ehhez használatos ágak gyűjtése a gyerekek, vagy Söréden például a sekrestyés feladata volt. Már Mikes Kelemen 1735-ös, rodostói  levelében, illetve Bod Péter erdélyi református prédikátor 1757-es írásában is megemlékezik a barka felszenteléséről. Megyénkben a 19. századi falvak lakói még orvosságként tekintettek a barkára. Csókakőn a templomból hazatérve a szentelt ágakról a család minden tagja lecsípett egy barkaszemet, és lenyelte. Több családban gyomorfájás ellen védekeztek fogyasztásával.
A templomban felszentelt barka puszta jelenlétével is megvédhette a házat. Csókakőn sokan a lakáson belül kiemelt helyre (kereszt vagy szentkép mellé), újabban asztali vázába, cserépbe tűzték. Magyaralmáson azonban a nádtetőre, esztejébe vagy a szalufához rakták, mert megvédett a tűztől és a villámcsapástól. Bodajkon egy darab letört ágat égettek el égzengéskor, amelynek füstje a babona szerint a kéményen át távozva elűzte a viharfelhőket.