2011.03.02. 18:30
Véres jelenet a rendelőnél: feldühödött anya verte meg az egyik óvónőt
Soponya - Eljárás indult az ellen az asszony ellen, aki hétfőn délután megverte az egyik óvónőt. Itt ilyen még nem történt - mondták többen.
Az eset az orvosi rendelőnél történt. Az óvónőt, aki egy korábban az ő keze alatt cseperedő, ma már iskolás korú gyermeknek köszönt, annak édesanyja úgy megverte, hogy kórházba kellett vinni. A támadó korábban is fenyegetett, de a rendőrök akkor nem tettek semmit - mondta az áldozat.
A sértett, akit a székesfehérvári Szent György Kórházba kellett vinni, kedd délután már otthon volt. Ahogy Németh-Kész Mónika, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a látleletet a feljelentést tévő sértett maga vitte be a rendőrségre.
Az áldozat lapunk kérdésére elmondta: támadója, akivel nem mellékesen együtt nőttek fel, s korábban barátnők is voltak, korábban azzal vádolta meg, hogy gyermekét miatta nem vették fel az iskolába. Már a mostani eset előtt is megfenyegette, de hiába jelentett a hatóságnak, egészen addig, amíg most tettlegességig fajult a dolog, a helyi rendőrök azt mondták, nem tehetnek semmit - tette hozzá.
Ahogy a mondás tartja: amíg vér nem folyik. Hát most folyt. Ahogy az elbeszélésekbők kibontakozik a kép: a magasab súlycsoportba tartozó támadó áldozatát hajánál fogva ráncigálta, ledobta a teraszról, és még utána is ment, s úgy megütötte, hogy eleredt az orra vére.
A faluban sokan kedden még nem is nagyon tudtak az esetről. Lapunknak az áldozat egyik óvódában dolgozó kollégája úgy fogalmazott: ilyen még itt nem fordult elő! Béndek József, a település polgármestere is úgy tudta, hogy valami korábbi sérelem húzódik meg az eset hátterében, s a támadó ellen garázdaság miatt tettek feljelentést.