Szörnyű emberi drámák Japánban! A korai halált is vállalva dolgoznak az atomerőműnél

A világ lélegzetvisszafojtva figyeli, mi történik Japánban a földrengés és a szökőár pusztítása után. A legnagyobb aggodalom az atomerőmű rendellenes működésével kapcsolatos: mi Közép-Kelet Európában még nem felejtettük el a csernobili drámát, aminek következményeiről máig vitatkoznak. Néhány magyar, közöttük fehérvári segélymunkás is járt a szigetországban.

Kovalcsik Katalin

- Számomra a hármas katasztrófasorozat a civilizációs kiszolgáltatottságról szól - mondta Szilágyi Béla, aki látta az utóbbi évek legnagyobb természeti tragédiáit. - Ha a három csapás, a földrengés, a cunami és a nukleáris vészhelyzet  külön-külön éri az országot, az is hatalmas megrázkódtatás, de ez Japánban 24 órán belül történt meg. A Japánok gyorsan, profin kezelték a kutatás, mentést, az evakulását, az orvosi ellátást, ám mivel Fukusimában leállt az áramellátás, megbénult a tömegközlekedés.

A Baptista Szeretetszolgálat és a magyar irányítású (az egykori fehérvári tűzoltó, majd speciális mentős Pavelcze László a csoport vezetője)  Rescue  24 nemzetközi mentőcsapat munkatársai  Szendai  városában dolgoztak.
 - Este és délelőtt kikapcsolják az áramot, kevés az üzemanyag, akár két  kilométeres sorok is várnak a benzinkutaknál. Egy ember legfeljebb húsz  liter üzemanyagot tankolhat. Az üzletek és az éttermek zárva vannak, két-három boltot  láttunk csak nyitva az egymilliós városban, ott százak álltak sorba - mondta lapunknak nem sokkal hazaérkezése után Szilágyi Béla, a segélyszervezet főigazgatója.  Egy evakuációs menhelyen, a Katahira Általános Iskolában   osztottak élelmiszert, több napra elegendő kenyeret, tartós levest és ivóvizet az ott élő négyszáz  cunami-túlélőnek. A  menhely egy iskola tornaterme, ahol víz és  fűtés van, de az áram ott is kimaradozik. Élelmiszerből minimális készletük volt, amikor a magyarok náluk jártak.  Az északi régióban egy-másfélmillió háztartás maradt áram és  vízellátás nélkül.


- És mivel nincs áram, nem tudják hűteni a reaktorokat, s ezért kevés energia  jut a lakosságnak -  folytatta Szilágyi Béla. - Megszűnik a fűtés, nem mennek a szivattyúk,  víztornyokat pedig nem láttunk.  És egyre nagyobb a baj.  
Szilágyi Béla ezért mondta, hogy amit látott, az a civilizációs kiszolgáltatottság  üzenete,  tragédiája. Az  átmeneti szállásokon ugyanazt tapasztalták, mint másutt a világon, de a japánok nagyon fegyelmezettek és önfeláldozóak. A nemzetközi sajtó máris azokról beszél, akik a korai halált vállalva dolgoznak az erőműben azért, hogy elkerülhessék a még nagyobb iszonyatot. 
-  Együtt tettük a dolgunkat  amerikaiakkal és japánokkal.  Mi hazajöttünk, de japán partnereink  azt mondták: tudják,  nagy a veszély, de maradniuk kell. Ez a feladatuk és a szolgálatuk. Az én félelmem az, hogy nem tudják kézben tartani a fukusimai erőműben történteket. Nem vagyok nukleáris szakember, de úgy látom, egyre nagyobb a veszélye annak, hogy ott valami nagyon komoly és szörnyű dolog történhet. Ha ez bekövetkezik, a következmények beláthatatlanok lesznek. Már ma körülbelül 450 ezer ember van kitelepítve. Egyre nagyobb területek fertőződnek nukleárisan, s emiatt egyre nehezebb a segélyezés is. Ezért egyre rosszabbnak látom a helyzetet a rászorultak szempontjából.

Élő védelmi rendszerek

A Paksi Atomerőművet alapjában 6,5 erősségű földrengésre tervezték - mondta kérdésünkre  Szentes László, a megyei védelmi bizottság titkára.  Egy ekkora erősségű rengést mondhatni 100 százalékig kibírna az erőmű, amely az ilyen típusúak közül a legmodernebb. A kötelezően megtartott gyakorlatok célja pedig minden esetben a katasztrófahelyzetek modellezése. Ha Pakson megszűnne az áramszolgáltatás, működésbe lépnének a nagy teljesítményű aggregátorok. Ha bármilyen üzemzavar bekövetkezik, leáll a hasadási folyamat. A hűtés megszűnésekor hatalmas hőenergia szabadul fel, emiatt szükséges az elemek folyamatos hűtése. A visszahűtés napokig is eltarthat, de minden atomerőműben, így Pakson is fokozatosan kapcsolnak be a védelmi rendszerek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!