Forradalmi hevület, pergő, élménydús műsor március 15-én

FMH - Az ünnepi megemlékezések sora kedden a megyeházán folytatódott, majd a meghívottak, a kitüntetettek együtt nézték meg a városi ünnepséget. Nagyobb a tömeg, mint augusztus 20-án - mondta valaki az Országalma körül csoportosulva március 15-én, amikor az Alba Regia Tanulóiért Egyesület interaktív játékának és a József-napi vásárnak köszönhetően megelevenedett a 163 évvel ezelőtti eseménysorozat a megyeszékhely főterén. A márciusi ifjak a sajtó szabadságát követelték.

Kovalcsik Katalin

 

Kozári Ferenc rendezésében szólalt meg Petőfi Sándor, vonultak a márciusi ifjak Landerer  Lajos nyomdájához, hogy a legfoglalt nyomdagépen megszülessen a  röpirat. A lendületes műsor után  Vargha Tamás, a megyei közgyűlés elnöke emlékezett a  163 évvel ezelőtti nap  eseményeire, amikor piacnap volt és esett az eső, de ez nem csökkentette a fiatalok forradalmi érzéseit, tetteit meg végképp nem tudta befolyásolni.  A megyeházi ünnepségen a  megemlékezés része volt a kitüntetések átadása.  Munkássága elismeréseként díszpolgári címet adományozott a megyei közgyűlés Csonki Istvánnak, a vízkárelhárításban végzett kiemelkedő munkájáért, de legfőképpen a vörösiszap-katasztrófa közvetkezményeinek felszámolásában végzett példamutató munkájáért. Az igazgató a budapesti ünnepségen vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét a Kolontáron, Devecserben végzett kimagasló munkája köszöneteként. Megyei díszpolgárként köszöntötték  Kelemen Andrást, aki  elkötelezettséggel munkálkodott orvosként, országgyűlési  képviselőként  a megyéért, és a határon túli magyarságért végzett önzetlen, áldozatkész tevékenységet. Az ünnepségen rajtuk kívül  többen részesülétek  elismerésben.

 

 

Rengetegen voltak kíváncsiak a megyeszékhelyen rendezett különleges március 15-i ünnepségre: már reggel 9 órakor gyűlt a nép a József-napi vásárban, ahol az aprók kukoricát őröltek vagy éppen a ringlispíl ősében, a pörgőre felfűzött fonott kosárkákban forogtak örömmel, míg a szülők a kézműves mesterek munkáit csodálhatták. Volt mézes, keramikus, tojásfestő és  csuhéműves is a forgatagban, de a régi idők népszerű játéka, a kerámia madár formájú körtemuzsika is felcsendült egy mozgóárusnál. Az Árpád Szakképző Iskola standjánál csodás korabeli öltözékekre vigyáztak a tanárok: 
- Ezeket a ruhákat a gyerekek és a szakoktatók készítették, korhű szabásminták alapján. Mai anyagból, de az akkori matériának megfelelően készültek.  Korhű vasalók,  s más szabás-varrás eszközök is láthatók a kiállításon - mutatta Sindele Antal tanár a tárlatot. Az ezernyolcszázas évek gyermekjátékai is visszatértek a vásárra: a csuhébabák, gyékényeszközök ugyanis újra reneszánszukat élik manapság. A soponyai Kis Pálné, a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület tagja is  csuhéval, sodringolással foglalkozik: - A sodringolás az, amikor a kitépkedett szálakat megsodorjuk, s abból fonjuk a tárgyakat - meséli s mutatja a papucsokat, szatyrokat, húsvéti tárgyakat.
A húsvéti ünnepekre készül a bodajki  Daru Péterné tojásfestő is, aki csodás alkotásokat hozott a vásárra: - Hypóval és fogvájóval dolgozom. Használok pulyka, kacsa, liba, strucc és  emu tojást is a festéshez, faragáshoz - mondja. A vértesacsai Mezei Rácz Ferenc népi fonó és kemenceépítő pedig többszáz éves múltra visszavezethető portékákkal érkezett, s azt meséli, az emberek akkor is megveszik őket, ha nincs sok pénzük.

 


A tömeg eközben egyre nagyobb lett, Székesfehérvár főterén megelevenedett 1848. március 15-éjének hangulata. Az ART (Alba Regia Tanulóiért) Egyesület színjátszói a Pilvax, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemnek átkeresztelt Püspöki Palota és a Városháza közt mutatták be interaktív játékukat. A tömeg és a színjátszók elvegyültek, így nem is mindig lehetett tudni pontosan, hol zajlik épp a jelenet. A hangszórókból azonban minden jól hallatszott:
- Bemutatjuk a tizenkét pontot! - kiabálták az erkélyről a fiatalok. - Egyelőre békések a szándékaink! Menjünk, írassuk alá a tizenkét pontot!  - skandálták, s társaik fűtötték tovább őket:    - Menjünk a Városházára! Aztán elmegyünk Budára, a helytartó tanács elé visszük! Irány Buda, a helytartótanács! - a márciusi ifjak után folydogált a nép is, hátha többet látnak a jelenetekből.   - Követeljük a  cenzúra eltörlését, a sajtó szabadságát! A sajtó ellenőrzését mostantól egy bizottság látja el! A rendet mostantól a pesti polgárőrség fogja biztosítani! - kiabálták, s innen-onnan a tömegből is zúgott a taps, az egyetértés.  - Polgártársak! Gyerünk, szabadítsuk ki Táncsics Mihályt!
 S mintha valóban ott s akkor  lettünk volna, elindult a tömeg. Bár most sütött a nap, az eső elkerülte március 15-ét.

 

 

Kitüntetések a megyeházán

Berzsenyi Zoltán-díjat vett át  Szűcs Mihály, Simon Gábor. Marosi Arnold-díjat kapott  Üvegesné Hornyák Mária, Siklósi Gyula. Pápay Ágoston-díjat vett át Hartl Jánosné, Kalicz Tiborné. Vörösmarty Mihály-díjban részesült  Gombos István, Vakler Anna. Terstyánszky Ödön-díjat kapott  Juhász János, Seres Ferenc. Németh László-díjban részesült  Horváth Ferencné, Virág Krisztina.  Széchenyi Viktor-díjjal ismerték el  Borsó Pál,  Wekerle Sándor-díjjal  Lukács Péter, Négele Helga munkásságát. Fekete János-díjat adományoztak  Sebőkné Ungvölgyi Szilviának,  Salamon Lajos-díjat kapott  Illés Mihály alezredes.

 

 

Szerintem - Kovalcsik Katalin jegyzete

Interaktív ünnepünk volt, magyarul nem hagyományos - szavalat, ünnepi beszéd, muzsika -, hanem pergő, élménydús, emberközeli megemlékezésben volt részük azoknak, akik bemerészkedtek a belvárosba. (Nem kellett tartani a forradalom hevületétől, csupán hatalmas volt a tömeg.) Korábban Pisch Norbert még úgy látta, hogy nagy fába vágta a fejszéjét a fiatalokkal együtt. A tömeg, az ünnepségre kíváncsiak megtapasztalták, nem volt akkora az a fa, vagy nagyon jól élezték a fejszét. Jól sikerültek az Árpád és a Vörösmarty szakiskolások által fűrészelt, kalapált díszletek, a megvarrt ruhák, ünnepi hangulat áradt a Fő utcán, a téren. Az újdonság varázsa, a megelevenedett történelem emlékezetessé tette az idei márciusi ünnepet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!