2011.03.25. 18:05
Enyhe, de elmarasztaló ítélet a fociperben (frissítve 19.05)
Székesfehérvár - Ítéletet hirdetett pénteken délután a három éve tartó, úgynevezett fociperben a Székesfehérvári Városi Bíróság.
Elmarasztaló, de enyhe ítélet született ma a városi bíróságon a három éve kezdődött, a közvélemény előtt fociperként ismertté vált ügyben. Sárközi Ilona bírónő elsősorban adócsalás bűntette, illetve vétsége miatt szabott ki (az enyhítő körülmények mérlegelése után) pénzbírságot a vádlottak többségére, akik között ismert helyi üzletember és politikus is van. Szabadságvesztés büntetést egyébként az ügyész sem kért senkire perbeszédében. Az előzmény régi, csaknem tíz éves: a bíróság szerint 2001 és 2004 között a Videoton FC Kft. egykori ügyvezetői és a klubbal kapcsolatban álló menedzserek úgy kerülték meg a játékosok szerződtetésével kapcsolatos kötelező járulékok kifizetését, hogy alacsony összegű munkaszerződéseket kötöttek, a tényleges javadalmazást pedig fiktív szerződésekkel oldották meg. Az ítélet részben jogerős, néhányan fontolgatják a fellebezést.
A bírósági ügy előzménye az volt, hogy a Videoton FC Kft. egy idő után már olyan ellentmondásos körülmények között dolgozott, hogy a Magyar Labdarúgó Liga vizsgálatot rendelt el a klubnál. Ennek az anyagát juttatták el a fehérvári városvezetéshez, amit a közgyűlés is megtárgyalt, majd Warvasovszky Tihamér akkori polgármester 2004 szeptemberében feljelentést tett. A székesfehérvári rendőrök kezdték, a veszprémiek fejezték be a nyomozást, az ügyészség vádirata nyomán a papírok 2006 októberében kerültek át a bíróságra. Tíz vádlottal kezdődött a persorozat, de ítéletet különböző okok miatt pénteken már csak hét vádlott ügyében hirdettek.
A vád lényege (kissé leegyszerűsítve) az volt, hogy az ügyvezetők az ügynökökkel olyan szerződéseket kötöttek, hogy a jövedelmek jó része után ne kelljen kifizetni az adó- és járulékterheket. Mivel köztudott volt a per kezdetén, hogy ilyen váddal lényegében az egész honi futball illethető, kezdetben nagy volt a médiaérdeklődés, hiszen kirakatpernek lehetett vélelmezni az ügyet. A közfigyelem három év után odáig csillapodott, hogy csupán lapunk volt ott az ítélethirdetésen. Pedig ismert emberek is ültek a vádlottak padján: az elsőrendű vádlott például Maráczy Endre üzletember, a másodrendű Viniczai Tibor üzletember, politikus volt. A bíróság mindkettejüket (mint Gál Lászlót is) elmarasztalta adócsalás bűntette, illetve vétsége miatt, az ítélet pénzbírság. Perbeszédében egyébként az ügyész sem említette a szabadságvesztés lehetőségét, s ezt a vádlottak védői értékelték is. Egyébként a vádlottak egyike sem tartotta magát bűnösnek az eljárás korábbi szakaszában sem, majd a védők is felmentést kértek. De miért?
Íme néhány a védők indokai közül: az ügyvezetők állandó ellenőrzés alatt voltak, a fehérvári önkormányzat és a klub felügyelő bizottsága is szakemberekkel vizsgálta a tárgyalt szerződéseket és soha nem éltek kifogással. A bevett gyakorlat egyébként nem volt más, mint a honi labdarúgóélet más klubjainál, az ügyvezetők pedig nem pénzkeresetként végezték feladataikat, a szerződésekből nem profitáltak. (Viniczai például az utolsó szó jogán azt mondta, 40 millió forinttal támogatta a klubot.) A védelem álláspontja az volt, hogy a tárgyalt időszakban olyan zűrzavaros viszonyok uralkodtak a honi sportéletben, a szerződések kifogásolt formája annyira általános volt az élet egyéb területein is, hogy a vádlottak cselekedetei nem lehettek veszélyesek a társadalomra.
Az, hogy az ügyész nem szabadságvesztés büntetést, hanem csak pénzbírságot kért a vádlottakra, jelezte ezen érvek súlyát. A felmentéshez azonban nem voltak elegendőek. Sárközi Ilona bírónő indoklásában elismerte a tényt, hogy ami zajlott, bevett gyakorlat volt az országban, de szavaival aláhúzta: a védekezés ellenére egyértelmű a tényállás. Hiszen nevetséges a 80 ezer forintos munkaszerződés, az ügyvezetőktől pedig elfogadhatatlan, hogy ne tudták volna, miként működik a rendszer: hiszen üzletemberekről van szó. Első fokon tehát elmarasztaló, de enyhe ítélet született. A hét vádlott legtöbbje elfogadta azt, a többiek három napig mérlegelhetnek.
Korábbi cikkek az ügyről itt!