2011.01.24. 16:39
Tisztújítás a TÖOSZ-nál
Székesfehérvár - A Területi Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) megyei tagozata ülésezett és tartott tisztújítást hétfőn. A tagozatot vezetője Schrick István maradt.
A megye 108 önkormányzatából 65 tagja a TÖOSZ-nak. A hétfői tisztújítás résztvevevőit a megyeházán Vargha Tamás, megyei közgyűlés elnöke és Balogh Ibolya, a kormányhivatal főigazgatója köszöntötte. Előbbi a települések közti kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta, utóbbi azt emelte ki, hogy hivataluk fontos feladata az önkormányzatok segítése. Schrick István, a megyei tagozat vezetője arról beszélt, hogy a nagy átalakulások idejét éljük és ilyenkor különösen fontos az érdekvédelmi szervezet.
Felkért előadóként Szirmai Viktória tanszékvezető egyetemi tanár arról beszélt, hogy a válság tanulsága: paradigmaváltásra, gondolkodásunk megújítására van szükség. Nem csak a gazdasági tényezőkkel, de a környezetvédelmi és társadalmi hatásokkal is foglalkozni kell.
A TÖOSZ márciusi tisztújítására küldöttnek választották Weisengruber Imrét, Ronyecz Pétert, Schrick Istvánt, Oláhné Surányi Ágnest, Szabó Tamást, Almádi Istvánt és Tilhof Istvánt. A szervezet megyei tagozatának vezetője ismét Schrick István lett.