Miért olyan felkapottak a lepusztult bulihelyek?

A romkocsmák filozófiájának egyik legnagyobb hazai ismerője Ongjerth Richárd, a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont ügyvezető igazgatója, akinek emlékei szerint az első ilyen helyet (a budapesti Szimplát)  a pénzszűkével párosuló kreativitás szülte. Az üzemeltetők  - vagyontalan fiatal emberek  -  kihasználatlan, kiürített, bontásra váró épületben akarták átmenetileg működtetni vendéglátóhelyüket, a pénzhiányból és az ideiglenességből egyaránt fakadóan minimális költséggel összetákolt berendezéssel felszerelve, kreativitással pótolva a pénzt. Előbb voltak tehát a romos helyek, aztán az ötlet, hogy ezekkel addig is  - mármint a végleges lebontásukig - kezdeni kellene valamit, és menet közben a felismerés, hogy egy teljesen egyedi fíling jött létre.

 Erre a fílingre  épít sok alternatív bulihely is, és nemcsak a fővárosban, hanem például Székesfehérváron is: a rendszerváltás után nem egy régi raktárépületet alakítottak át minimális pénzből bulihellyé. De kezdetben nem a mainstream irányzatot kedvelő fiatalok találkahelyei lettek ezek a helyek, hanem a magukat alternatív kategóriába soroló tizen- huszonévesek lelkesedtek e szórakozóhelyekért.

Ongjert Richárd szerint ezek a helyek valóban egyediek, és igen jól látszik rajtuk az eredetiségre való törekvés mellett a befektetett energia és munka ("akár mi is csinálhattuk volna a haverjainkkal"), másrészt az átmenetiség, a megismételhetetlenség, a "sosem lesz már ilyen" érzése, amely egy kicsit a hiányzó romantikát, nosztalgiát lopja be sokak lelkébe. Ez nemegyszer együtt jár a fennálló rendszert kritizáló attitűdedel, hiszen az üres házak a többség szemében önmagukban is a rendszer rendellenességei, amit korrigálni, vagyis betölteni, hasznosítani azokat, önmagában véve is helyes cselekedet (itt egy kicsit visszaköszön a nyugat-európai "foglalt házak" kultúrája, akkor is, ha a romkocsmák rendszerint mindenféle hatósági engedéllyel rendelkeznek, esetenként már üzemeltetőik tulajdonában is vannak.) Eltérő eset a Skála Metró-féle diszkó, ahol az épület, a környezet stílusa nem igazán lényeges, de a jó megközelíthetőség, a nagy befogadóképesség önmagában is értéket ad, különösen a retró divattal párosulva.

 Az urbanizáció sajátosságait jól ismerő szakember szerint a legtöbb diszkó annak ellenére biztonságos, hogy a nekik helyet adó épületeket korábban teljesen más funkcióra szánták: befejezetlen mélygarázsból, vagy egykori kiállítócsarnokból kulturális célokra fejezték be, alakították át őket, így többnyire olyan jellemzően egyszintes épületekről van szó, ahol az átalakítás tervezése során számoltak a kiürítés követelményeivel. (Vész esetén mindig a lépcsők és az esetleges folyosók jelentik a legszűkebb keresztmetszetet, az említett épületeknél ilyenek szinte egyáltalán nincsenek.) A romkocsmák többségének ugyanakkor korántsincs ekkora befogadóképessége, és a nagy kapacitású egyszintes, illetve szabadtéri helyek  kiüríthetősége lényegesen jobb.

 Az egyes helyeknek gyakran megvan a sajátos szubkultúrához tartozó törzsközönsége, ami egyben a hely arculatát is jelentősen formálja. A romkocsmák terén meglehetősen jellemző az alternatív kultúra felbukkanása.  Gyakori ugyanakkor, hogy a fiatalok egy este két-három helyet is felkeresnek, tehát a keveredés, a kultúraközi kommunikáció is jelen van.

- Mennyire jelentett annak idején direkt elhatárolódást a divatirányzatoktól az, ha valaki nem egy puccos, hanem direkt egy lepukkant helyre ment bulizni?  - erre a kérdésre a szakember régi példákat hoz: - A szórakozási szokások mindig összefüggenek az aktuális divatirányzatokkal, az azokon belüli szubkultúrákkal, a különféle gondolkodásmódok követésével, és ez általában az öltözködésben, a viselkedés különféle formáiban, az élet- és beszédstílusban, szlengben, a kultúrafogyasztásban, a különféle helyek látogatásában is megmutatkozik (az egykori Metró együttes rajongói is kicsit eltértek az Illés rajongóktól, vagy az omegásoktól). Gyakran az főáramtól, a trendi divattól való elhatárolódás, vagy a lázadás maga is divatirányzattá, szubkultúrává válik. Kifejezetten ilyen például az alternatív kultúra követése, vagy az egykori új hullám, ami aztán esetenként maga is kommersszé válhat, vagy kimegy a divatból, és a feledés homályába merül. Gyakran az idősebb generációkban is felismerhetők az "úgy maradt" egykori alternatívok, vállig érő ősz hajú, vagy megkopaszodott, homlokpántos megöregedett hippik, vagy ma is tupírkontyos, bubifrizurás egykori "csinibabák", akik nemegyszer éppúgy megmosolyogtatók a többiek számára, mint az aktuális divatot görcsösen követő, jóval fiatalabbnak látszani akaró középkorúak, vagy idősebbek. Buli és különcködés tehát mindig volt, van és lesz!