Kitüntetés helyett kivégeztek egy embert - tévhitek az '56-os forradalomról

- Sok még a fehér folt a forradalom történéseinek képzeletbeli térképén?

 - Könyvtárnyi irodalma van már 1956 történéseinek, kollégáim közül sokan eljutottak addig a következtetésig, hogy nagy meglepetések minket már nem érhetnek.
 
- Ön is így gondolja?

- Én úgy vélem, részben újraértelmezésekre van szükség, illetve említenék egy területet, amiről keveset szóltunk: ez a deportáltak ügye. A hadigépezet működésének szabályai szerint az állambiztonsági szervek október 31-ére aktivizálták a besúgókat. Gyűjtötték az adatokat arról, kik azok, akiket a lehető leggyorsabban ki kell vonni a forgalomból az ellenállás csökkentése, vagy a konszolidáció miatt. Így érkezik el november 4-e, majd nagyjából pár nap alatt 5500 embert tartóztatnak le, megkezdődnek a kihallgatások, és döntenek arról, kik azok, akiket a Szovjetunióba, azaz a hátországba kell szállítani.

- Miféle hátországba?

- A Szovjetunió háborúként élte meg, ami Magyarországon történt, ezért használták ezt a kifejezést. Összesen 846-848 személyt vittek el Kárpátaljára. Erről sokat hallottunk, de a teljes iratanyag, a történelmi dokumentáció hiányzik. Szerencsére két hete jártam Kijevben, ahol az ukrajnai biztonsági szolgálat államvédelmi levéltárában fogadtak és van remény arra, hogy átadnak huszonkét dossziényi anyagot. Ezek az elhurcoltakról szóló kihallgatási jegyzőkönyvek, az operatív iratok és a soha el nem küldött levelek. Ezekből jövőre tervezünk megjelentetni egy magyar-ukrán dokumentumkötetet, amely szerintem az 55. évforduló egyik, szakmailag legsikeresebb kiadványa lehet. Ez a kutatás azért is fontos, mert az adatok a hatalom természetét mutatják be. Hiszen nem azokat tartóztatták le és vitték el, akik igazából valós veszélyt jelentettek a szovjet támadás vagy a restauráció szempontjából, hanem akit éppen elértek... Így aztán sok kiskorút és nőt is elhurcoltak, azok mellett, akik esetleg valódi ellenállás tudtak volna szervezni.

- Melyek lehetnek az újraértelmezés szempontjai?

- A forradalom történetére rátelepedtek olyan értelmezések, amelyek még a rendszerváltással együtt politikai célok mentén születtek. Vélemények, amelyeket anélkül tettek közzé, hogy a kutatásokat előtte elvégezték volna. A forradalom céljai és eredményei tekintetében sok értelmezés nem állja meg a helyét annak ellenére, hogy a köztudatban keményen tartja magát.

- Kérem, oszlasson el néhány tévhitet!

- Az egyik hibás értelmezés, hogy 1956 baloldali típusú, szocializmust javító, a szocializmus keretein belül maradó történéssorozat volt. A kutatásaim azt bizonyítják, hogy miként a követelésekben is voltak a rendszeren túlmutató elemek, egy bűnökkel terhelt diktatúra az új viszonyok között tartósan nem védhette volna hadállásait. Ezért nem lehetett volna megakadályozni a demokratikus választás kiírását, ahol saját számításaik szerint a hatalom pártja, az elődpártot megtagadva sem ért volna el 5-6 százaléknál többet. Október 27-28-ára lebontották a szocializmus alapjait, a felszámolás megtörtént, minden megszűnt, ami miatt a rendszer szocialistának volt nevezhető: kivéve a tulajdonviszonyokat.

- Nagy Imre szerepét helytelenül értelmezi a többség?

- Nem tartható álláspont, hogy a folyamatban, az átalakulásban Nagy Imrének kitüntetett szerepe lett volna. A célokat megvalósító egyetlen lényeges kérdésben sem volt kezdeményező, inkább állapítható meg felelőssége olyan döntésekben, amelyek az átalakulás ellenében hatottak.

- Ez súlyos megállapítás. Milyen intézkedésekre gondol?

- A statáriumra, a szovjet csapatok beavatkozására, majd újabb egységek fővárosba vezénylésére. Inkább ezek köthetőek a nevéhez, mint az, amit később koncepciós perében a nyomozati szervek a vádiratban megfogalmaztak, amit a fejére olvastak, s amit ma tanítunk a tankönyvekben. A megállapítások ellen maga Nagy Imre is élete végéig küzdött, mondva, ezekből semmit sem követett el. Így a november 28-ai, bizonyítottan taktikai átértékelése sem szolgált mást, mint a magyarok félrevezetését. És megpróbálta a hatalomból megtartani azt, ami még megmaradt. Végre fel kellene ismerni, hogy a kezdeményezés, az aktivitás a néptől, a társadalom széles rétegeiből táplálkozott, és nem a párton belüli ellenzék mozgolódásából, harcából mint tanítják. Mert ilyen nem volt. Nagy Imre egyetlen lényeges kérdésben sem lépett ki a szovjetek által meghatározott keretekből. November 31-éig élvezte a szovjetek támogatását, akik nem szerették ingatagsága miatt, de ő volt az a kommunista, akinek esélye maradt a rendszer katonai bevatakozás nélküli megmentésére. Nagy Imre ezzel a küldetéssel tette a dolgát, amíg túlhaladottá nem vált minden.

- Miért veszített?

- Mert nem volt megszervezhető olyan katonai erő, ami képes lett volna a párt hatalmát megvédeni. A Köztársaság téri pártházat is elfoglalták. Ekkor az oroszok megértették, hol tart a folyamat, s rájöttek, Magyarországot csak egy újabb támadással, és egy újabb bábkormány kinevezésével tudják megtartani.

- A hadműveletekről is sok a feltevés. Igaz, hogy a Budapest felé repülő szovjet nehézbombázók félútról fordultak vissza?

- Ilyen támadásról nem tudok. A légierőt, részben a magyart is alkalmazták a forradalom napjaiban, de elsősorban tömegoszlatásra. Hideg rácsapást végeztek, azaz a fejek felett alacsonyan elhúzva igyekeztek hatást elérni. Nagykőrösnél és Kecskemétnél figyelmeztető gépágyúzás történt, Tiszakécskénél megtorlásként emberekre lőttek. Bombázásra utaló adatot a legtovább kitartó Csepellel kapcsolatban találtam: egy ház pincéjéig jutott le a robbanó töltet, s ott harmincan  haltak meg. De ez lehetett tüzérségi csapás is... Mint ahogyan november 5-én a Citadelláról nehéz aknavetőkkel szétlőtték a VIII-IX. kerület központi részeit: akkor már a szovjeteket egyáltalán nem zavarta a civil áldozatok száma, mint ahogyan szerintem előtte sem nagyon zavarta őket. Korábban többnyire elfogott katonákat végeztek ki.

- Mennyire jelentős Fejér szerepe a hadműveletekben?

- Fehérvár több szempontból fontos helyszín volt. Ott állomásozott a szovjet különleges hadtest főparancsnoksága, maga az operatív törzs is onnan ment fel Budapestre, s ott volt egy gépesített ezred, amely szintén a főváros felé vette az irányt. A helyőrségben parancsnokolt a 6. magyar hadtest: szerencsére ők a kompromisszum és a megoldáskeresés emberei voltak.

- Sajnos azonban Fehérváron is eldördült a sortűz.

- Ami tipikus volt 1956-ban, a szervezetlenség miatt került sor fegyverhasználatra. A tömeget oszlatni akaró rendőrök figyelmeztető lövését a járőröző harcjárműben ülő szovjetek félreértették, és visszalőttek. Rendőrök is meghaltak. Ez megint jellemző. Ha az erőszakszervezetek veszteségeit vizsgáljuk, nagy arányban haltak meg emberek egymás lövéseitől, mindenki lőtt mindenkire... A gondot a kutatóknak az jelenti, hogy ilyenkor a halál okát többnyire utólag meghamisították.

- Történt Székesfehérváron olyan, ami máshol nem?

- Amikor kiszabadították a börtönből az elítélteket, azok, akiknek már csak kevés idejük volt hátra, visszaszöktek a rács mögé. Mintha tudtak vagy éreztek volna valamit... Máshol ilyen nem volt, legalábbis nem találtam nyomát.

- Mennyiben zavarják önt a saját és a túlélők érzelmei?

- Nap mint nap azon kapom magam, hogy rádöbbenek: ez sem úgy volt, ahogyan mondták, ez és az is hazudott. Borzasztó ezt megélni. Megrázott annak a megértése is, mennyire keveset ért abban a rendszerben egy ember élete. Amikor egy ezredest ki akartak tüntetni a helytállása miatt, de mivel tizenegy embert kellett felakasztani tizenegy szovjet katona haláláért, inkább őt is kivégezték. Vagy a Nagy Imre-ügy, amikor a közösen tevékenykedő politikusok egyik fele úgy dönt, hogy a közös tevékenységért a másik felet teszi felelőssé, és megöli. Ha valamit bizonyítani kellett, a hatalom a legjobb elvtársait is feláldozta. Megvisel, hogy az ötvenhatos szervezetek hangadói között vannak emberek, akik képesek átírni, szinte újraforgatni a saját életüket. Átéléssel hinni a változatot, amelynek már semmi köze a valósághoz.