Friss lendülettel kezdenek Etyeken

Etyek - Botrányok, bírósági per és kétes ügyletek után úgy tűnik, normalizálódik a közélet a faluban. Kicserélődött a testület, és az új polgármester bejelentette: a jegyző lemondott.

S. Töttő Rita

Viharos taps fogadta a hétfői alakuló ülésen Garaguly Tibor  polgármester bejelentését: lemondott az egyébként is csak próbaidős jegyző. Labundy Norbert távozását nem véletlenül fogadták kitörő örömmel a jelenlévők: a jegyző kinevezése után nem sokkal biztonsági őröket hozatott a hivatalba, és  engedély nélkül kamerarendszert építtetett ki. Lemondásával  ezek a járulékos elemek is eltűntek az épületből - nyilatkozta  Garaguly Tibor, aki  hozzátette: a jegyző már múlt héten is alig dolgozott. Azt is elmondta: több, a jegyzői hatáskörhöz köthető büntető feljelentés is folyamatban van bizonyos önkormányzati ügyekben. Az alakuló ülés szünetében az is kiderült, hogy vélhetően mégsem baráti szívességből dolgoztak a jegyzőnek az őrök, ugyanis egy 1 millió 300 ezer forintos számla érkezett tőlük a napokban.


Szűcs Lajos, volt polgármester, valamint Nádpor Ármin, még korábbi polgármester is részt vett az eseményen, amelyet a megjelentek inkább csak ünnepnek hívtak.
-  Nagy  megnyugvással tölt el, hogy az etyekiek látták, mi történik itt,  ennek megfelelően be is tudtak avatkozni a település életébe, és el tudták távolítani azokat a képviselőket, akik megmutatták:  a demokráciával nem csak élni, de visszaélni is lehet -  fogalmazott Nádpor Ármin, aki maga is a leváltott képviselők miatt mondott le annak idején. Az elmúlt négy évben három polgármester, négy jegyző és harminchat képviselő fordult meg az önkormányzat vezetésében - ez is jól mutatja, milyen zaklatott körülmények uralkodtak a testületben.  
 - A település anyagi helyzete még   átláthatatlan -  mondta Garaguly Tibor az ülésen. A polgármester teljes körű  belső ellenőrzést rendelt el.
-  Az idei év második félévében, július óta gyakorlatilag kiegyenlítetlen számlák halmaza áll a hivatalban, ám azt még nem tudjuk, mekkora összegekről van szó. Szeretném elkerülni a működési hitel felvételét, de még nem látjuk, lesz-e erre lehetőség  - mondta, hozzátéve: munkájukat tovább nehezíti, hogy a pénzügyi csoport vezetője is betegállományban van.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!