Apukák is elkezdhetik, avagy miért ne vegyünk babakocsit?

Azért azt már a legelején érdemes leszögezni, hogy az apukáknak életükben legalább egyszer, nem többször, el kellene jutniuk egy ilyen közegbe. A nemrég megalakult fehérvári babahordozó klub ugyanis olyan tudással képes felvértezni a síró csöppségre addig értetlenül néző apukát, amit az ötszázoldalas babanevelő könyvekből soha életében nem tud megszerezni, még ha végig  is nyálazza becsülettel a kötelező irodalmat.

A ma embere valahogy abban a tudatban nőtt fel, hogy a baba nevelését már születése után azonnal meg kell kezdeni.  Csörgő Andrea perinatális (amikor ezt meghallottam, bevallom, nem kicsit nevettem el magamat), szóval az újszülöttekkel foglalkozó szakember szerint azonban a nevelés alatt a legtöbben azt értik, hogy a gyereket nem szabad minden kezdődő sírásnál felvenni:  

- Ha tudjuk, hogy másnap nagyon zsúfolt napunk lesz és még enni sem nagyon lesz időnk, akkor erre nem koplalással készülünk, hogy milyen könnyű lesz majd így kibírni a megterhelést, hanem éppenhogy rendesen eszünk, s megpróbálunk pihenni. Nos valahogy hasonlóan, szoros testkontaktussal kell(ene) a csöppségeket is felkészíteni arra az első egy-két évükben, hogy a később rájuk nehezedő nyomás kivédésére elég muníciójuk legyen - mondja a tanácsadó, aki maga is ötgyermekes anyuka. Ha egy kisbabát nem veszik fel, amikor sír, azzal azt tanítják neki, hogy ő nem fontos, a jelzései sem fontosak és egyáltalán nem érdemes szólnia, ha valami baja van. A legtöbb csecsemő persze néhány hét alatt megtanulja, mi a „rend”, de aztán a szülők ne csodálkozzanak azon, amikor a két-három, vagy hat-nyolc éves gyerek valóságos ellenszenvvel vagy agresszivitással viseltet majd irányukban!

- Mert ezzel - vallja Csörgő Andrea - a  csecsemőkori ősbizalom tűnik el. A korai kötődésnek nevezett kapcsolat ugyanis éppen az első években épül ki a gyermek és anyja-apja között. Ha megfelelő választ kap a jelzéseire, legyen szó nappalról vagy éjszakáról, akkor egyre nyíló kis tudatával felfogja, hogy ő valóban szeretetre méltó kis jövevény. Ez a folyamat az ősbizalom kialakulása. A gyermeknek egyéves korára már határozott képe van a külvilágról és saját magáról is, erre is gondolni kell, amikor az első közös hónapokat töltjük.

Az ősbizalom kialakulásában sokat segíthet  - és erről már Szabó Mira hordozási szaktanácsadó tartott egy csodálatos előadást - a hordozókendő használata. „Te szegény, minek cipeled magadon egész nap azt a gyereket?” - a hordozó szülők már megszokták az ilyen és hasonló kérdéseket, s rendületlen nyugalommal kezdik ecsetelni a hordozás előnyeit. Egy-két évszázaddal ezelőtt a magára hagyott csecsemőt komoly veszély fenyegette volna, ha édesanyja valahol lerakja őt, ezért kendővel, pánttal erősítette magára, hogy továbbra is elláthassa napi teendőit, miközben mindketten biztonságban vannak. A szükség csodálatos módon együttjárt azzal, amire a babának igénye van. Nincs ez ma sem másképp: az a baba, aki nem a babakocsi magányában sír, hanem az anya szívdobbanásait hallgatja a testére simuló kendőben, igazi boldog baba, akit - hála édesanyja tevékenységének - mindig ér valami új és érdekes inger, s aki, ha elfáradt, visszabújhat a meleg test és a kendő védelmébe egyet pihenni.

Éjfélig lehetne sorolni a számunkra új látásmód, pontosabban életmód előnyeit, de nem teszem. Apukaként inkább izgalommal várom azt a néhány hét múlva elérkező időszakot, amikor a mi kis pöttömünk egy kendőben mosolyogva fedezheti majd fel a „nagyok” világát.