A területi választási bizottság elrendelte az etyeki polgármester nyilvántartásba vételét

A Fejér Megyei Területi Választási Bizottság elrendelte Szűcs Lajos jelenlegi etyeki polgármester polgármesterjelöltkénti nyilvántartásba vételét.

MTI

 A nyilvántartásba vételt korábban a helyi választási bizottság arra hivatkozva tagadta meg, hogy a jelöltre vonatkozik az az alkotmánymódosítás, amely megtiltja, hogy a rendőrség hivatásos tagjai leszerelésük után három évig jelöltként induljanak az önkormányzati választáson.
 A helyi választási bizottság szerdán utasította el Szűcs Lajos nyilvántartásba vételi kérelmét. Etyek jelenlegi polgármestere az MTI-nek másnap, csütörtökön számolt be az elutasító döntésről, és mint mondta, bár a szükségesnél jóval több ajánlószelvényt adott le, jelölését a parlament július 22-i ülésén elfogadott, az alkotmányról szóló törvénymódosítás alapján utasította el a helyi választási bizottság.
Az alkotmánymódosítás nyomán nem lehetnek jelöltek a hivatásos katonák, rendőrök és nemzetbiztonsági szolgálatok munkatársai, sem szolgálati jogviszonyuk alatt, sem annak megszűnése után még három évig. A helyi választási bizottság határozatában úgy fogalmazott: "Tekintettel arra a tényre, hogy Szűcs Lajos három éven belül szüntette meg szolgálati viszonyát a rendőrségen, nem indulhat jelöltként az önkormányzati választáson". (Szűcs Lajos tavaly február 1-jén, az időközi polgármester-választáson három jelölt közül nyerte el az etyekiek bizalmát; korábban az Országos Rendőr-főkapitányságon dolgozott.)
 A helyi bizottság elutasító döntése ellen Szűcs Lajos fellebbezett a területi választási bizottsághoz, és hivatkozott arra, hogy az augusztus 19-én hatályba lépett rendelkezés alanyai kizárólag azon fegyveres és rendvédelmi testületek hivatalos állományú tagjai, akik a törvény hatályba lépésének időpontjában állományban állnak. Márpedig ő sem a rendőrségnek, sem más fegyveres testületnek nem hivatásos állományú tagja, tehát a törvény személyi hatálya rá nem terjed ki.
A TVB szombaton döntött az ügyben és megváltoztatta a helyi bizottság határozatát, valamint elrendelte a polgármesterjelöltkénti nyilvántartásba vételt.
A TVB megállapította: az első fokon eljáró bizottság törvénysértően járt el, amikor az ügyben zárt ülésen hozott döntést, hiszen a választási bizottságok működése és tevékenysége nyilvános. 
 A TVB nem osztotta Szűcs Lajos álláspontját, hogy az alkotmány módosítása csak a fegyveres és rendvédelmi testületek jelenleg is állományban álló tagjaira vonatkozik. Ugyanakkor megállapította, hogy az alkotmánymódosítás hatályba lépésének időpontja 2010. augusztus 19-e 0 óra volt, vagyis az első fokon eljáró bizottság döntésének meghozatalakor (augusztus 18-án) még nem volt hatályos, így - mivel a helyi bizottság egy, még hatályba nem lépett jogszabályra hivatkozott, amikor a polgármesterjelöltként történő nyilvántartásba vétel iránti kérelmet elutasította, a TVB megítélése szerint jogszabálysértően járt el.
A döntéshozatal időpontjában a jogszabálynak megfelelő jelöltbejelentés valamennyi feltétele fennállt, a csatolt iratok, valamint a jelöltbejelentéshez szükséges számú ajánlószelvény alapján a HVB-nek a jelölt nyilvántartásba vételéről kellett volna döntést hoznia - foglalt állást a másodfokon eljáró bizottság.
A TVB megjegyezte továbbá, hogy az összes becsatolt dokumentum alapján semmi bizonyíték, vagy nyilatkozat nem merült fel az eljárás kapcsán arra vonatkozóan, hogy a 2010. augusztus 19-én hatályba lépő Alkotmány módosítást megelőző három évig terjedő időszakban Szűcs Lajos a Magyar Honvédség, rendőrség vagy a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatalos állományú tagja volt.
A határozat ellen hétfő 16 óráig lehet bírósági felülvizsgálati kérelmet beadni.

Ezek is érdekelhetik