Otthagyott utas: apja mentette meg az állásinterjúra készülő hölgyet

Pákozd, Székesfehérvár - Csak a szülői közreműködésen múlott, hogy az ifjú hölgy odaért az állásinterjúra. A menetrendszerinti autóbusz ugyanis másik irányban indult Pestre.

Ármás János


Friss angol bölcsész diplomájával stewardesnek kívánt jelentkezni a pákozdi illetőségű Friedrich Petra. Időben kinézte a megfelelő járatot, aztán korán reggel időben ki  is ment a buszmegállóba.  Várva arra a járatra, amellyel (egyébként) éveken át rendszeresen utazott a faluból a fővárosba.
A  busz azonban nem érkezett és már alaposan késett.  Az ifjú hölgy idegesen toporgott, mert egy állásinterjút nem igazán illik lekésni. Telefonált, tessék akkor már elmondani, mi is a helyzet.. A fehérvári autóbuszpályaudvar információsa közölte vele: kiderítették, mi a gond. Az ominózus busz nem Pákozd  és Sukoró felé indult, hanem egyszerűen felhajtott Székesfehérváron az autópályára. Petra kérdezte reflexből, no, akkor mi ilyenkor a teendő - közölték is vele, mást nem tudnak ajánlani, mint hogy várja meg a következő buszt. Nem mellékszál, hogy azzal már nem érte volna el az állásinterjút.
Nagy szerencsére az egyébként hétvégén is alaposan elfoglalt édesapa még otthon tartózkodott, leányát azonnal beültette az autóba és irány a székesfőváros. Az interjúra így értek oda.


A járatot az Alba Volán Zrt. indítja reggelenként. A társaság személyforgalmi igazgatója, Nagy Zoltán közli, ilyen eset még nem fordult elő, a járatokat eddig mindig és gond nélkül sikerült menetrend szerint közlekedtetni.
Az autóbuszpályaudvaron a forgalomért felelős vezető, Mészöly László mondja el a lényeget: ez a járat hétközben valóban a sztrádán közlekedik, csak hétvégén, szombaton  és vasárnap megy  Budapest felé a Velencei-tó északi partján. Petra panasza eljutott hozzá is (állítólag ugyanazt a levelet kapta meg, amelyet a Hírlap szerkesztősége), nem is tagadja pillanatig sem a felelősségüket. A pilóta megkapta a hivatalos dorgálást (ő egyébként több mint évtizede dolgozik a cégnél, s ez volt az első alkalom, amikor tévedett). Ennyi.
Olvasónk ezzel együtt megjegyzi, ha az édesapja nem dönt azonnal, akkor ez az álláslehetőség elúszik. Mi más történhetett volna? Taxit nem kérhet, ez butaság. Ezt a járatot nem csak úgy alkalmilag nézte ki, hanem rendszeresen utazik rajta.
Összeszámolta, kilenc megálló utasait hagyta ott a sofőr azzal, hogy nem Pákozd felé kanyarodott (a hétvégi járatnak hivatalosan Kápolnásnyéknél kell felsorolnia az autósztrádára). Tényleg már csak megjegyzésként böki oda, várakozott esőben is a megállóban és végignézte, miként suhan el előtte a járat. Arra, hogy egy diákjegy mennyivel olcsóbb, mint az apa kocsijába az üzemenyag, már csak legyint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!