Megdőlt a korábbi rekord

A csengettyűsök Mekkája lett néhány év alatt Besnyő. A kis Fejér megyei faluban negyedszer rendezték meg a csengettyűsök országos találkozóját, melyre az idén Amerikából is érkezett egy együttes.

B. Kiss László

A házigazda a hat éve alakult, helyi csengettyűs formáció, a Szironta Együttes volt. A szombaton rendezett találkozóra az ország távoli pontjairól – például Miskolcról és Egerből – is érkeztek résztvevők, igazolva azt, hogy a kevésbé ismert, kevésbé közkeletű hangszernek számos avatott megszólaltatója van. A produkciók közül csupán Fábry Saroltáét emelnénk ki, aki két tucat csengettyű villámgyors váltogatásával játszotta el Brahms Magyar táncok című művének egy népszerű részletet (Az 8-10 tagú együttesek tagjai egy-egy zenemű megszólaltatásakor általában személyenként kettő, legfeljebb négy  csengőt használtak.)

A találkozón sajátos rekordot is felállítottak: valamennyi résztvevő közreműködésével egyszerre 269 csengettyűn hangzott föl Beethoven Örömódája. Az eddigi csúcs 166 csengettyű volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!