Letették az alapövet, gyorsan elkészülhet az új telephely

Székesfehérvár - Pénteken ünnepélyesen letették az alapkövét a Seawing Kft. új telephelyének. A pályázati forrásból megvalósuló fejlesztéssel munkahelyeket is teremt a cég.

Miskei Anita

Régóta tervezte már a Seawing Kft., hogy innovációs törekvéseit egy nagyobb, újabb telephelyen valósítja meg. Két évvel ezelőtt a magyar tulajdonú vállalkozás alapítói meg is tervezték az épületet. A tavalyi évben pedig egy európai uniós pályázat keretében a vállalkozásnak lehetősége nyílott  támogatásra pályázni  - tájékoztatott Pálffy Zoltán, a társaság egyik ügyvezetője. A vállalkozás pályázata eredményesnek bizonyult, így a projekt az unió, valamint  az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. 
- Bízunk benne, hogy a recessziót  konjunktúra követi - jegyezte meg Pálffy Zoltán pénteken az ünnepélyes alapkőletételen, utalva a gazdasági válságra. Hozzáfűzte,  fél év múlva már a költözést ünneplik, gyorsan megvalósul ugyanis a beruházás. Terveik szerint augusztus 31-én a műszaki átadásról, október közepén pedig a használatba vételről számolhatnak be.
- Cégünknek fontos az innováció, biztonságtechnikai berendezések gyártásával és fejlesztésével foglalkozunk. A beruházásnak köszönhetően tesztlaborok kialakítására  nyílik mód, ami piaci helyzetünket erősítheti  -fűzte hozzá Gelesz László ügyvezető.  Elmondta, a beruházás egésze 366 millió forint, melynek közel a harmadát,  99,5 millió forintot a  támogatás tesz ki. Az épületegyüttes 2300 négyzetméteres lesz, ahol a technikai, technológiai fejlesztések mellett  a létszámfejlesztésre is figyelmet fordítanak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!