India, kontrasztok világa

A filmvetítés előtt Róbert indiai csemegét adott körbe. Gyömbéres nasit, ahogyan nevezte. Óvatosan, morzsányit csípve belőle  ízlelgettük a krumplicukorhoz hasonlatos, látványában nem túl vonzó pelyheket. Édes és csípős. A teremtés szokatlan párosítása, mint ahogyan az ország is az, ahonnan származik.
Lakatos Róbert két hetet töltött India déli régiójának száz kilométeres körzetében. Morzsányi megismerés adatott  tehát neki  a hatalmas országból, amely Földünk hetedik legnagyobb országa, népességét tekintve viszont a második. Egymilliárd háromszázmillió ember él itt! A képeken ez úgy jelenik meg, hogy tömeg van mindenütt. Az utcán, az áruházakban, a parkokban, a tereken. Minden  filmkocka azonban  az ámulatot hozta el nekünk. Földöntúli szépségek, misztikum, borzongató végletek. Róbert nem turistaként járt ott, vagyis nem az ismert látványosságokat kereste. Indiai emberekkel találkozott, járt egyetemen és árvaházban. Megismerte a felső kasztbéli szanszkrit  esküvő pompáját és a szennyezett folyópartra épített kalyibák nyomorát.  A város neve, amit általa megismertünk, Chennai. Közel hétmillióan (!) lakják. Az első ember, akit a repülőről leszállva meglátott a betonon, azt mondja, olyan szutykos volt, hogy a fényvisszaverő láthatósági mellénye inkább tűnt láthatatlansági mellénynek. Amerre nézett, körbevették Róbertet a koldusok. Kísérője azt tanácsolta neki, ne adjon nekik pénzt. Majd megszakadt szíve, amikor egy asszony lépett hozzá karján pici gyermekkel. Tudta viszont, ha ad, megrohanják a többiek.

Az utcai forgatag lélegzetelállító volt. Életveszélyesnek tűnő mutatványok között folyamatosan szólt a duda. Sávok nincsenek, a sofőrök előznek jobbról is, balról is. Viszont nincs ökölrázás, nincs kiabálás. És  ami elgondolkodtató: Róbert a két hét alatt mindössze egyetlen balesetet látott. Azt mondja, afféle rendezett káosz van ott.
Februári zimankó volt itthon, amikor Róbert ott az Indiai-óceán habjai között lubickolt. Chennainak mintegy 25 kilométer hosszú, 300 méter széles homokos partja van, a párját ritkító adottság ellenére ott mégsem lehetett fürödni: minden tisztítás nélkül ömlik az óceánba hét millió ember szennyvize! Európában a legtöbb ember csak álmodik arról, hogy háza a homokos partra épüljön, ablaka alatt a langymeleg óceán hullámozzon, amiben bármikor megfürödhet, akár karácsonykor is. Itt viszont ezzel a látvánnyal együtt jár, hogy ez a csodás partszakasz tele van szeméttel. Mindenfelé hatalmas szemétkupacok vannak, amihez párosulnak a szagok. Róbert nem tudta beazonosítani ezeket: nagyon büdös és jellegzetes - mondja, majd hozzáteszi - mindezzel együtt van az egésznek egy különös bája.
Az indiai emberek végtelenül békések és barátkozók. Róbertet körülfogták, érdeklődtek, honnan jött, arrafelé ritkán látnak fehérembert. Magyarország, vagy Budapest hallatán csak mosolyogtak, sosem hallottak róla. Tehenek bóklásztak az utcákon, meg festett elefántok. Róbert csodálkozva tapasztalta meg, milyen puha az elefánt ormány. A város folyóján szemétszigetek úsztak, a sekély vízben bivalyok sétáltak. A legtöbb ember még a városban is mezítláb jár. Itt mindenki megtanult gondoskodni magáról, az államtól ezt senki nem várja, márcsak azért sem, mert sokan nincsenek is nyilvántartva. Egy ember születik a túlzsúfolt kunyhóban, vagy meghal? Nyoma sincs.
A szegénységgel párhuzamosan Róbert megmutatta nekünk a sokemeletes üvegpalotákat, minden luxust felvonultató szállodákat, üzeleteket is, és azt a szankszrit esküvőt, amiről azt mondta, élete legkülönlegesebb élménye volt. Ez is olyan "indiais". A pompa ellenére kicsit itt is minden szemetes, de mindenhol füstölő, virág, tradicionáis élő zene. A vendégek a szertartás alatt egymással kedélyesen beszélgettek. A fogadáson már-már művészi alkotásnak beillő faragott gyümölcs-szobrok. Indiában Róbert nem látott senkit húst enni. Gyümölcs, rizs és zöldség - ez a leggyakoribb eleség.