Új látványosság lehet a Királyi madárkert

Székesfehérvár - Királyi madárkert létrehozásához adott területet a város a Sóstón, ám a továbbiakban az alapítvány nem kér anyagi segítséget az önkormányzattól.

S. Töttő Rita

Évek óta teljes kapacitással működik a vadmadárkórház a Takarodó úti állatmenhelyen. Már jócskán kinőtte a helyszínt a Berkényi Tamás vezette szervezet, ezért még tavaly létrehoztak egy alapítványt terveik megvalósításához. A Sóstón a város képviselői is szívesen látnák az elképzelés megvalósítását, ezért meg is szavazták a közgyűlésen az alapítvány számára a területet. A Királyi madárkert névre keresztelt park állatkert formájában működik majd, ahol a nagyközönség számára bemutathatják a Magyarországon élő, valamint átvonuló s  történelmi jelentőségű  madarakat (sast, héját, baglyot, fecskét s társaikat), de  ide költöztetnék  a mentésre szoruló egyedeket is. A park megvalósítása azonban teljes mértékben az alapítvány feladata - hangsúlyozta Berkényi, a lapunk múlt hét szerdai, SMS-véleményvonal rovatában megjelent olvasói reagálás nyomán. Az SMS küldője azt írta: "Nem hiszem, hogy válság idején királyi madárkert létesítésére kellene költeni..."
- Terveim szerint a park létrehozásához és működtetéséhez  az alapítvány kutatja fel a forrásokat - így a vadmadárkórház vezetője. - Nem kértem ehhez anyagi segítséget a várostól, azaz nem az adófizetők pénzéből tarjuk a madarakat. Meggyőződésem, hogy abban az esetben, ha a terveim szerint megvalósul a madárkert, akkor az Székesfehérvár látványossága lesz. Erre a Sóstó természetvédelmi terület alkalmas, a későbbi itteni beruházásokhoz, fejlesztéshez, a Sóstó-programhoz is illeszkedik.
Berkényi kifejtette:  csak akkor élnek a területtel, ha a forrásokat előteremtették.

Berkényi Tamásról és céljairól itt olvashat bővebben!

Ezek is érdekelhetik