Meg kell szabadulni a jégdugóktól!

Székesfehérvár - A Duna megyei szakaszán kezelhető lesz az olvadás utáni árvíz, ám a belterületen a vízelvezetéshez a lakosság és az önkormányzatok aktív közrerműködése kell.

Ármás János

Huszonhárom éves adatokra lehet visszatekinteni, ezeknél lényegesen több az a hómennyiség, ami most a Duna vízgyűjtőjéből érkezhet. A Közép-dunántúli vízügyi igazgatóság vezetője, Csonki István elmagyarázta: 11,6 köbkilométer hó olvad el napokon belül. Képzeljünk el egy oszlopot, amelyik egy kilométer széles és egy kilométer hosszú, illetve több mint tizenegy kilométer magas. Fontos  tudni,  a hó 70 százaléka ezer méter magasság alatt található, ez előbb olvad, de a szakember úgy látja, az olvadás a Dunánál kezelhető lesz.
Nagyobb problémát okozhat a településeken a belvíz: hiába gyors a felmelegedés, ha a még fagyott talaj nem tudja ezt elnyelni, befogadni. Szintén a lakosságot érinti a belterületi vízelvezetés. Lehetnek tiszták az árkok, ám az átereszekben ottmaradt jégdugók komoly bajt hozhatnak. A következő két napban ezekre kell  odafigyelni.
A megyéből elfolyó vizeket gyűjtő Nádor-csatorna jégmentes, a szolgáltató erre felkészült. Ugyanúgy figyeltek a pátkai, zámolyi, fehérvárcsurgói víztárolók szintjére  ezeket alacsonyan tartják, így biztosítva a befogadás lehetőségét. Az igazgató ismételten közölte a legfontosabb feladatot: ami elfagyott, azt ki kell szabadítani.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!