Még nem tudni, Erőss Zsolt szenved-e maradandó sérüléseket

Kedd este műtötték Erőss Zsolt hegymászót, aki két társával, Hajdú Péterrel és Kamlusz Marcellel szenvedett súlyos balesetet szombaton a Magas-Tátrában.

J. Mező Éva

Erőss Zsoltot kedd hajnalban szállították a Péterfy Sándor utcai Kórházba, ahol Sárváry András professzor, a baleseti központ szakmai igazgatója végezte el szilánkosra tört bokáján a műtétet. Zsolt felesége, Strerczer Hilda elmondta, férje lába hideg és érzéketlen, az orvosok azzal riogatják, hogy nem tudja majd mozgatni a bokáját.

A baleset körülményeiről egyre többet tudni. Mécs László hegymászó elsőként sietett a 2200 méteres magasságban bajba jutott barátja segítségére, az ő elmondása szerint a poprádi kórházban amputálni akarták Erőss Zsolt lábát, mivel a zuhanást követően 10 órát töltött a mínusz 15 fokos hidegben, és a keringése drasztikusan romlott. Attól féltek, elfagy Zsolt lába. Az amputációt sikerült elkerülni, de az még mindig kérdéses, hogy Zsolt nem szenved-e maradandó sérüléseket.

Erőss Zsolt három nappal a baleset után azt mondta, amikor rájuk zúdult a lavina, azt gondolta, nem lesz baj. Hágóvassal és jégcsákánnyal ki tudta támasztani magát, átzuhogott rajta a hó, viszont a középen és alul lévő társai már akkora hótömeget kaptak, hogy a kötéllel együtt őt is lerántották. Zsolt akkor egy pillanatra azt érezte, itt a vég. Mindkét bokája eltört. Orvosai azt mondják, bal lába teljesen meggyógyul, a jobb viszont szerkezetileg annyira összezúzódott, hogy nem sok remény van arra, hogy a szilánkosra tört bokát hiánytalanul a helyére tudják rakni.

Sterczer Hilda szerint Zsolt továbbra is bizakodó. Azt mondta neki, akkor is marad a hegymászásnál, ha súlyosabb fogyatékossága marad a baleset után. Nyolchónapos Gerda lányommal együtt tanulok meg járni - viccelődött a csöppséggel, aki szintén meglátogatta apját betegágyánál.

Az operáció eredményéről Sárváry professzor szerdán számol be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!