A bazilika historizáló metszetét kellene megépíteni

Székesfehérvár - Viniczai Tibor szerint az ötletpályázat nem vitt közelebb az Emlékhely méltó kialakításához.

Házi Péter

- Véget ért a Nemzeti Emlékhely méltó kialakítására beérkezett tervek kiállítása. A vendégkönyvbe írók nyolcvan százaléka elégedetlen az ötletpályázat eredményével, ami számomra azt bizonyítja, hogy a laikusok, azaz az itt élők többsége számára továbbra is az eredeti, Szabó Zoltán féle tervek az elfogadhatóak - jelentette ki pénteken Viniczai Tibor, Székesfehérvár alpolgármestere.
Mint mondta, a kiadott engedélyes terv szerint az abban leírtaktól legfeljebb 25 százalékban lehet eltérni a megvalósítás során, ám ez a kitétel nem került be az ötletpályázatba. Így az elkészült és díjazott művek jelentősen elrugaszkodnak az alapötlettől.
Az alpolgármester úgy látja, a közvélemény a bazilika historizáló metszetét érti meg leginkább, az viszont  rossz lenne, ha a Nemzeti Emlékhelyre érkező túristák mindegyike mellé egy szakembert kéne állítani, hogy az elmagyarázza a megépült alkotás lényegét. Lapunk kérdésére elmondta, várhatóan a jövő év első felében ül össze a a megye és a város, hogy eldöntse, mi is épül az Emlékhelyen.

A tervekről itt szavazhatnak olvasóink!

Korábbi cikkeink a Nemzeti Emlékhelyről itt!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!