2009.11.16. 13:35
Azonosították a Dunában talált női holttestet
FMH - Testvére azonosította azt a nőt, akinek holttestét még pénteken vette észre egy arra járó férfi Ercsiben, a Duna partján.
Az elhunyt személyazonosságát nem sikerült megállapítani, egyetlen azonosításra alkalmas okmány sem volt nála, így mielőbbi azonosítása érdekében a rendőrség felhívást tett közzé a sajtóban. A megadott személyleírás alapján egy férfi jelentkezett hétfőn azzal, hogy a leírásban testvérét véli felismerni. Nővére 12-én távozott budapesti lakhelyéről ismeretlen helyre, azóta nem jelentkezett. Az 55 éves nő halála ügyében idegenkezűséget elsődlegesen nem állapítottak meg. A megindított közigazgatási eljárás tovább folytatódik.
A Duna Fejér megyei szakaszán, Ercsi-Adony térségében évente hozzávetőleg 15-20 holttestet emel partra az áradás, illetve az áramlat. Ruházatukban nem ritkán azonosításukat megkönnyítő iratokat is találnak a helyszínelők, van azonban olyan elhunyt is, akinek kilétét évek óta homály fedi - közölte R. Szabó Ágnes rendőrségi szóvivő.