Zárkahalál: mégis gyógyszermérgezés történt?

Székesfehérvár-Sándorháza - A csütörtöki tárgyaláson felmentették a pálhalmai börtönhalál ügyének három vádlottját, bizonyítottság híján.

Pekarek János

Csak annyit tudunk biztosan,  hogy Cs. F., egy jó erőben lévő, középkorú, csalási ügyben jogerős bírósági ítéletére váró fogvatartott 2005. augusztus 12-ről 13-ra virradó éjszaka meghalt a Pálhalmai Országos Büntetésvégrehajtási Intézet sándorházai részlegének 2. épületének II. emeletén, a 16-os zárkában, ahol tizedmagával tartózkodott.  A továbbiakban csupa olyan dolog következik, amelyekben kisebb-nagyobb bizonytalanságok nehezítik tisztánlátásunkat.

A fogvatartott halálát augusztus 13-án reggel, az ébresztő után észlelték zárkatársai: a Pepe becenévre hallgató Cs. egyszerűen nem ébredt fel. Jeleztek az őröknek. Az őrszemélyzet is úgy találta, valami nagyon nincs rendben. Ezért a foglyokat a zárkából nyíló fürdőbe zárták, és orvost hívtak. Előbb egy ápoló érkezett, utána az orvos, de mindketten azt állapították meg, hogy Cs. halott.  A foglyokat más zárkákban osztották szét.
A leginkább Agatha Christie bűnügyi regényeire emlékeztető esetben három évig tartott a nyomozás, tavaly kezdődött a bírósági tárgyalássorozat. Három ember került a vádlottak padjára, mindannyian egykori zárkatársak: Zsákai Zoltán, Nádasdy Miklós és Divinyi Zsolt. Az első kettőt társtettesként elkövetett, előre kitervelt emberölési kísérlettel, a harmadikat bűnsegédként elkövetett emberölési kísérlettel vádolták.
Azért emberölési kísérlettel, mert a rendkívül fordulatos nyomozás után a nem kevésbé meghökkentő tárgyalás során az ügyész módosítani kényszerült a vádat.
Kiderült ugyanis, hogy Cs. F. halálát   bár nyakán egy lepedőszélből sodort zsinórt találtak, arcán, nyakán zúzódásnyomok, véraláfutások éktelenkedtek,  egy bordája eltörött  nem fojtogatás nyomán  bekövetkezett fulladás okozta, hanem: gyógyszermérgezés!
A vádemelésnél még csak olyan orvosszakértői vélemények álltak  rendelkezésre, amelyek szerint Cs. szervezetében nagy mennyiségű altató- és nyugtatószert találtak, ám a halált a nyaknál kézzel  történő megragadás következtében fellépő fulladás okozta, a halott bordája és arca pedig ütésektől sérült meg.
Ám a tárgyalás során végül abban egyezett meg a számos igazságügyi orvosszakértő, hogy a halált a Cs. szervezetében talált gyógyszerek okozták. A kérdés már csak az volt, az orvosság hogyan került a halott gyomrába  és a börtönbe...
Itt forrósodott fel a talaj a harmadrendű vádlott, Divinyi Zsolt talpa alatt. Míg társait azzal vádolták, hogy anyagi nézeteltérések  miatt végeztek Cs-vel, addig őellene az volt a vád, hogy gyógyszerkoktéllal altatta el az áldozatot.
A bíró azzal indokolta a vádlottak felmentését, hogy a halált a börtönbe ismeretlen úton, nagy mennyiségben bejuttatott gyógyszerek okozták, amelyekből a halott rendszeresen és sokat fogyasztott: ebben az idegenkezűség a szakértők szerint csak igen kis valószínűséggel feltételezhető. A halott sérülései pontosan meg nem álapítható körülmények között, időben és módon keletkeztek. A bíróságnak semmilyen objektív bizonyíték nem állt rendelkezésére, a  rendkívül ellentmondásos, állítólag rendőri kényszerre és  sugalmazásra született, az eset után másfél évvel elmondott tanúvallomások alapján kellett dönteni - ezek pedig  sem egymásnak, sem az orvosszakértők megállapításainak, sem  a józan észnek nem feleltek meg. Nehezen elképzelhető, hogy Divinyi a zárkatársak szeme láttára keverje a halálos italt... A bíró megjegyezte: lehet, hogy a vádlottak bántalmazták Cs-t  de ez nem bizonyosodott be.
Az ügyész fellebbezett a vádlottak bűnösségének megállapításáért: az ügy az ítélőtáblán folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!