Izgalmas végjáték: Alba Volán 19-Klagenfurt: 2-1

FMH - Az osztrák jégkorongliga, az EBEL 5. fordulójában a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata a bajnoki címvédő Klagenfurtot fogadta kedden 19.15 órától.

Bobory Balázs


A mérkőzés első gólja az Alba Volánnál esett
Fotó: Fási László

Az első percekben sok öröme nem telt a hazai híveknek, hiszen jobbára a KAC kezdeményezett, Satosaarinak akadt dolga bőven. Egy-egy emberelőnyös helyzetet elpuskázott mindkét fél, szerencsére a Sapa élt második lehetőségével, a korong remekül járt ütőről ütőre, végül Vas Márton passzát tesója, János tessékelte a kapuba, 1-0. Vezetett a bajnok ellen a Fehérvár, ezután már fegyelmezett védekezésre és pontos kontrákra lett volna szükség, hiszen a KAC többnyire a házigazdák harmadában tartózkodott és tüzelt (összesen 19 alkalommal), de Satosaari parádézott.
A második harmadban a színvonal nem verdeste az eget, a Klagenfurt erőlködött és gyakran próbára tette Satosaarit, a Fehérvár ritka vendég volt a látogatók kapuja előtt. Enerváltan, fáradtan mozgott a hazai alakulat, talán a játékvezető volt a legaktívabb, a húsz perc során szinte alig volt olyan pillanat, amikor öt az öt ellen játszottak a felek. A kék-fehérek előtt a 29. percben adódott óriási lehetőség, hogy növeljék előnyüket, hiszen Mihályt szóló közben húzták vissza, a megítélt büntetőlövést a sértett vállalta, de nem sikerült értékesítenie. A Sapa kapusa fenomenális volt, tartotta együttesét, de a 37. percben ő sem tehetett semmit, amikor emberelőnyben egy kipattanóra Kalt érkezett és egyenlített, 1-1.

A harmadik játékrészben sem sikerült játékminőségben javulnia az AV19-nek, viszont a küzdőszellemre nem lehetett panasz - mindenbe belevetődtek a hazaiak, csúsztak-másztak, ennyire futotta erejükből.

Mivel a rendes játékidőben egyik csapat sem kerekedett felül, hosszabbítás következett.
A büntetőket a Klagenfurt kezdte, Craig kihagyta, 0-0.
Kovács Csaba belőtte! 1-0; Ratz kihagyta, 0-0.; Ladányi belőtte 2-0, nyert a kék-fehér csapat!
 Végeredmény: Sapa Fehérvár AV19-KAC 2-1 (1-0, 0-1, 0-0, 0-0, 1-0)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!