Napi egy-két pohár vörösborral ösztönözhető a női nemi vágy

FMH - A vörösbor rendszeres, de visszafogott mértékű fogyasztása jó hatással van a nők szexuális életére, különösen a nemi vágyat növeli - legalábbis ez derült ki a firenzei egyetem felmérésből.

feol.hu

A Nicola Mondaini által vezetett kutatás során 798 olyan 18 és 50 év közötti nőt kérdeztek meg, akik Toszkánában, Chianti vidékén élnek - derül ki a Journal of Sexual Medicine című tudományos folyóiratban ismertetett tanulmányból. 
A hölgyeket három csoportba sorolták, az elsőbe tartozók képviselték a mérsékelt vörösborfogyasztást, vagyis naponta egy vagy két pohárkával hörpintettek fel. A második csoport tagjai absztinensek voltak, míg a harmadikba soroltak csak alkalomszerűen fogyasztottak az italból. A nőknek végül ki kellett tölteniük egy tesztet, amely azt firtatta, hogy miként működött nemi vágyuk.
A felmérés szerint a rendszeres és mérsékelt vörösborfogyasztás kéz a kézben járt a jól működő nemi vágyakkal, vagyis a felmérés során az első csoportba tartozó nők értékelték a legjobbnak a szexuális "funkciók" működését. A kutatók azonban felhívták a figyelmet arra, hogy a felmérésben résztvevő nők száma miatt az eredményeket óvatosan kell kezelni.
(MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!