2009.08.04. 16:45
A velencei projekteket méltatta Arató Gergely
Velence - A Zöldligeti Általános Iskola bővítéséről-felújításáról, egy tervezett járóbeteg szakellátó központról és a Velence kapuja turisztikai beruházásról tartottak kedden sajtótájékoztatót a település polgármesteri hivatalában, ahol a meghívott Arató Gergely, oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár méltatta a már támogatást elnyert projekteket.
Mint mondta, a velenceiek sikeres pályázatának záloga a helyben tapasztalható összefogás volt, a kormány pedig az eu-s források felhasználásánál az állampolgárok életminőségének javítását célzó programokat támogatja elsősorban. Oláhné Surányi Ágnes polgármester a tájékoztatón elmondta: akkor igazán marasztaló településük, ha a lakosok biztonságban tudhatják gyermekeiket, ha megvalósulnak a munkába járás, ingázás feltételei, ha megfelelő egészségügyi ellátást tudnak biztosítani az itt élőknek, a megfelelő programok, szórakozási lehetőségek mellett.