Új képzések a színház-és filmművészetben dolgozni vágyóknak

FMH - Gyártásvezetők, hangosítók, stylistok, filmkritikusok és további mintegy harminc, Magyarországon intézményes keretek között soha nem oktatott színházi és filmes háttérszakma képzését indítja be ősztől a budapesti Színház és Film Intézet (SZFI) - mondta el az MTI-nek az intézmény vezetője.

feol.hu

Mint Csányi János felidézte, az SZFI önálló társaságként, de a Károli Gáspár Református Egyetem (KGRE) többségi tulajdonával jött létre. "Soha nem létezett olyan önálló oktatási intézmény, ahol a színház- és filmművészet háttérszakmáit tanították volna, holott a két leginkább strukturált, már törvényi szempontból is szabályozott művészeti ágról beszélünk, ahol jelentős számban dolgoznak szakemberek" - szólt az alapítás indokairól.

"Egy nagy vidéki színházban mintegy 80 szakma képviselői dolgoznak, ennek csupán harmada, negyede tartozik a művészeti területhez, amelyet a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktat. A többinek azonban nincs igazán képzése az országban" - fogalmazott.
Az igazgató elmondása szerint jelenleg számos háttérszakma nincs benne a magyar oktatási rendszerben, vagy ha mégis, az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) emelt középfokú szinten jelenik meg, noha számos képzés felsőoktatási szintet igényelne.
A szeptember végén, október elején induló szakok között szerepel többek között az ügyelői, a filmhangtervezői, a mozigépészi, az animációsfilm-rajzolói vagy a forgatókönyvírói képzés is.
Csányi János hangsúlyozta: legfontosabb célkitűzésük, hogy ne egy pénzközpontú, hanem kifejezetten szakmai célok mentén működő intézményt hozzanak létre. Ezért komoly felvételik után kis létszámú, átlag 10 fős csoportok indítását tervezik: a gyártásvezetői képzést például öt fős osztályokkal indítják.
Az igazgató beszámolója szerint szinte minden szak 4, illetve 6 féléves lesz, szemeszterenként 200 órában. Ennek az óraszámnak több mint 50, egyes esetekben akár 70 százaléka gyakorlati képzés.
"Olyan partnereket vontunk be, ahol a két szakág legjobb képviselői dolgoznak. Jelenleg közel 20 partnerintézménnyel rendelkezünk az Operaháztól a Művészetek Palotáján, valamint nagy filmstúdiókon keresztül szakmai szervezetekig. Ők a gyakorlati képzések hátterét és általában olyan oktatókat is biztosítanak, akik az adott szakterület élvonalába tartoznak" - tette hozzá.
Csányi János elmondása szerint a több mint 30 képzéshez mintegy 70-80 fős oktatói gárdával számolnak, szakonként egy-egy képzésvezetővel. Mint hozzáfűzte, a középiskola után továbbtanulni szándékozókat ugyanúgy várják, mint azokat, akik már dolgoznak valamelyik szakmában, de fejlődni kívánnak vagy az SZFI egyik partnerintézményénél szeretnének gyakorlatot. 
Bizonyos szakokhoz ajánlott a diploma, ezeket a képzéseket a KGRE-vel együttműködve belátható időn belül egyetemi szintre szeretnék emelni - árulta el az intézet vezetője.
Mint hangsúlyozta: szinte minden képzést csak akkor indítanak ismét, ha az előző osztály már végzett, azaz két-három évenként, így el lehet kerülni a túlképzés veszélyét.
A tandíj minden szakon 160 ezer forint félévenként, a legtehetségesebbek azonban kedvezményesen vagy ösztöndíjjal tanulhatnak az SZFI-ben - jegyezte meg Csányi János.
(MTI)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!