A többség bizalmatlan a kormánnyal szemben

Az emberek többsége bizalmatlan a kormány tervezett intézkedéseivel szemben, szerintük a program nem alkalmas arra, hogy az ország elkerülje a államcsődöt - derül ki a Magyar Gallup Intézet által készített közvélemény-kutatásból, amelynek eredményeit kedden közölték az MTI-vel.

feol.hu

A május 2. és 8. között, mintegy ezer ember megkérdezésével készített felmérés szerint a magyarok 32 százaléka úgy véli, a kormány intézkedései alapvetően rendítik majd meg a családjuk anyagi helyzetét, további 43 százalék pedig arra számít, hogy bár meg fognak tudni élni a jövedelmükből, de a csomag jelentősen rontja a helyzetüket.
A megkérdezettek fele úgy látja, hogy a megszorító intézkedések terhei elsősorban a lakosságot és nem az üzleti szférát érintik majd, míg másik fele szerint a terhek körülbelül egyformán fogják érinteni a lakosságot és a gazdasági vállalkozásokat.
A kormány intézkedéseit illetően a legtöbben a forgalmi adó megemelése kapcsán fejezték ki aggodalmukat (több mint 90 százalék), de 68 százalék jelezte, hogy kedvezőtlenül érintheti az ingatlanadó bevezetése, és 64 százalék számára gondot okozhat a gázártámogatások megszüntetése is.
A megkérdezettek 53 százaléka szerint a jövedéki adó emelése hátrányosan érintheti, 49 százalék gondolja úgy, hogy a kevesebb táppénz miatt esik el bevételektől, és a válaszadók közel fele aggódik a nyugdíjakat és a nyugdíjazást érintő változtatások miatt is - áll a közleményben.
A többség úgy érzi, hogy a gazdasági válság még nem érte el a mélypontját, különösen Magyarországon nem. A beosztott értelmiségieknek, a szakmunkásoknak, a betanított munkásoknak és segédmunkásoknak is több mint a fele tart attól, hogy egy éven belül elveszítheti a munkáját - olvasható a felmérésben.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!