A szomorú jövő: egymilliárd éhező a Földön

Hamarosan minden eddigi rekordot megdöntve egymilliárdra nőhet az éhező emberek száma a Földön - közölte szerdán az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgatója Párizsban.

feol.hu

Jacques Diouf szerint a jelenlegi gazdasági világválság - noha elősegítette az élelmiszerárak csökkentését  - egyben a kereskedelem, illetve a fejlesztési segélyek visszaeséséhez is vezetett. S így a válság miatt az idén várhatóan további 104 millió emberrel nő az éhezők (azaz a napi 1800 kalóriánál kevesebbhez jutók) tábora. "Még soha nem láttunk ilyen sok éhes embert a Földön" - szögezte le Diouf, aki a FAO és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD kétnapos tanácskozásán vett részt a francia fővárosban.
Az éhezők száma tavaly 40 millióval, 2007-ben pedig 75 millióval nőtt világszerte. S ha a 2009-es évre vonatkozó előrejelzés helyesnek bizonyul, akkor az idei esztendő végén mintegy egymilliárd ember éhezik majd - tette hozzá a főigazgató. Ez a Föld lakosságának mintegy egyhatoda. Diouf szerint csak ahhoz, hogy lépést tartsunk a lakosságszám növekedésével, az élelmiszertermelésnek 2050-ig meg kellene duplázódnia.  
A főigazgató hangsúlyozta: noha az élelmiszerárak 2008 júniusa óta mintegy 30 százalékkal csökkentek, még így is a 2006-os szint felett vannak, s ráadásul a fejlődő országokban 30 százalék helyett csak 12-14 százalékos áresés tapasztalható.

MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!